Az első foglalkozások

Adminisztráció

Nem minden vezető szereti, mégis hasznos lehet, ha minden tagot névsorba veszünk, és a neve mellé felírunk róla minden szükséges információt: az elérhetőségeit (cím, telefon, e-mail) a szervezésekhez, és a születési dátumát, névnapját, hogy meg is tudjuk őt ünnepelni. Ezt odaadhatjuk a tagoknak is, hogy tájékozottabbak legyenek egymás felől. Ha nagyjából minden tagnak van már e-mail címe, érdemes egy közös levelezőlistát is létrehozni a klubunk szervezéssel kapcsolatos, vagy akár személyesebb témáinak klubon kívüli átbeszéléséhez.

Ismerkedés játékkal

Az első benyomás miatt létfontosságú lehet egy klub további életében az első foglalkozás, ezért erre a lehető legjobban készüljünk fel! Mégis, ha egy mód van rá, ne az első alkalommal ugorjunk – in medias res – a téma közepébe egy mélylélektani beszélgetéssel. Ekkor még igencsak feszültek a tagok, nehezebben nyílnak meg a csoport előtt még az idősebbek is. Az első foglalkozás legyen ajándék a csoportnak a bizalmukért, amiért eljöttek, amikor azt nyújtjuk nekik, amit igazán szeretnek, a desszertet. Korosztályonként változnak ugyan az igények, de egy valamit mindenki szeret: játszani. Rengeteg játék létezik, amelyek az egymással való megismerkedést hivatottak segíteni. A szentjánosbogár Játékoskönyvből kisebbeknek népszerű például az indiánjelek, a különböző névlavinák, az „én székem” nevű játék, a fejre csapós és még sorolhatnánk. Nagyobbaknak pedig a mozgásos, vicces játékok mellé, használhatunk különféle ismerkedő köröket, ahol már többet kell beszélni magunkról. Kamaszkortól és minden felnőtt társaságnak nagyon szívesen ajánlom a vallásos jellegű és igen színvonalas Ungame kommunikációs társasjátékot is, amelynek egymás lehető legmélyebb megismerése a célja a felszínes tulajdonságoktól a mély témákon át egészen a hitbeli kérdésekig (azaz három kérdéseket tartalmazó kártyapaklit használhatunk, igény szerint).

Tehát az első összejövetelre érdemes lehetőleg minél több játékkal felkészülni, illetőleg idősebbek esetében egy kötetlenebb, játékos ismerkedő beszélgetés moderálására.

Rendszeres részvétel – az élmény

Sajnos több helyütt előfordul, hogy nincsenek rendszerességre szoktatva a gyerekek, de még az idősebbek sem, így megeshet, hogy eleinte el-elmaradnak a tagok. De ez valamennyire még természetes is, hisz eleinte könnyen elfelejthetik a találkozót, ha még nem szokták meg, illetve lemorzsolódnak azok, akiknek mégsem jó az időpont, vagy rájön, hogy mégsem köti le a klub. (Ez utóbbi ne ijesszen meg senkit, mert természetes folyamatról van szó. Képtelenség mindenkinek az igényeit teljesíteni.) Ezért is fontos az első, de úgy általában az első pár összejövetelre úgymond 150 százalékosan odafigyelni, mert rengeteget számít az első benyomás.

Mi adhat megoldást, ha mégis lemorzsolódást tapasztalunk?

1. Az egyik legnagyobb érzelmi töltet és a közösség egyik legfontosabb megtartó ereje az élmény. A jó élmény segít kitartani a jóban egyedül is, illetve visszatérésre ösztönöz. (lásd: bogártáborok) Ezért a legfontosabb talán az, ha minden egyes klubon van egy olyan mese, játék, kézműves foglalkozás, idősebbeknek pedig beszélgetési lehetőség, vagy bármilyen más cselekmény, amit sehol máshol nem tudnak művelni, csak nálunk (tehát valami egyedi).

2. Elengedhetetlen még a vezetetteink számontartása is! Tehát ha valaki nincs jelen, kérdezzük meg a többiektől, mit tudnak róla. Ha semmit, bíztassuk őket, hogy érdeklődjenek egymás felől. (Ellenszenv esetén pedig bevethetünk egy-két csoportintegrációt elősegítő játékot is, ha ott van mindenki – lásd: Játékoskönyv – vagy ha a problémát taglaló témákat, meséket hozunk a foglalkozásokra.)

3. A feladatok kiosztása is segíthet megelőzni a problémát. Adhatunk a gyerekeknek kisebb munkákat: például, hogy az imával, egy-egy játékkal, énekkel, (nagyobbak esetében beszélgetési témával) készüljenek a következő gyűlésre. Ezek egyszerű, de mégis olyan feladatok, amelyektől hasznosnak érezhetik magukat, és eljönnek, mert ha egy ilyen feladattal megbízott hiányzik, akkor annak a csoport látja kárát, és ezt ők is érezhetik, ezért lehet, hogy mégis amellett dönt, hogy eljön. (A hiányzására előre fölkészülve hozzunk azért magunkkal mi is elég imát, témát és játékot.)

A vezető stílusa

Már a vezetés elején érdemes tisztázni, hogy milyen helyzetben milyen vezetési módot fogunk alkalmazni. Alapvetően három vezetési stílust különböztetünk meg. (Mi melyikbe tartozunk?)

1. A ráhagyót, aki általában olyan, mint egy barát/haver. Nem hoz egyértelmű döntéseket, inkább csak egyszerűen jelen van, és hagyja, hogy spontán történjenek a dolgok. Rossz esetben a döntéseit úgy mondja ki, hogy azzal nehogy bárkit is megsértsen, és úgy általában elmondható, hogy mindent mindenkire ráhagy, mindenki azt tesz nála, amit csak akar.

2. A diktatórikus megmondja, kinek mi a dolga és nem zavartatja magát, ha más nem azon a véleményen van. Az történik, amit ő mond és kész, nincs vita. Rossz esetben mindig csak a saját feje után megy, nem érdekli senki, így aztán, aki csak így képes vezetni, az könnyen tapasztalhat lemorzsolódást idővel.

3. A demokratikus. Ő kikéri vezetőtársai és vezetettjei véleményét is, mielőtt döntést hozna. Kompromisszumra törekszik és aláveti magát a többség akaratának. Ennek az eltúlzott verziója az, ha akkor is kompromisszumra törekszik, amikor inkább határozottságra volna szüksége a csapatnak.

Gondolom, kis hátránya ellenére mégis ez a harmadik tetszik meg a legjobban mindenkinek. De helyzete válogatja, mikor melyik stílust kell elővennünk, és használnunk. Hogy miért? Egyszerű:

1. A gyerekeknek nem csak a vezetőre van szükségük bennünk, hanem néha egy megértő barátra is. Ilyenkor hasznosabb az első verziót követnünk.

2. Ha viszont kirándulunk és megy a busz, de mindenki tovább pihizne inkább az árnyasban, akkor már nem a barátra lesz szükségük, hanem egy „parancsnokra”, mert menni kell, ha haza akarunk érni!

3. Ha pedig az a kérdés, hogy mit szeretne játszani a csapat (és épp nincs a játékkal különösebb pedagógiai célunk csak az, hogy jól érezzük magunkat), akkor talán érdemesebb kompromisszumra törekedni, és elővenni a demokratikus énünket.

Gyorgyovich Miklós