A klub megalapozása

Ha visszagondolok, miért is kezdtem el hetente gyerekekkel foglalkozni, a derűn kívül óhatatlanul eszembe jutnak a negatívumok is. A lelkesedés megvolt ugyan, de csak lassan éreztem rá igazán egy s másra, amelyek már az elején gyümölcsözőbbé tették volna a munkám. Ilyen alapvető probléma volt például, ha nem volt alaptémánk, illetve egy cél, ami felé érezhetően haladnánk, csak hétről hétre élünk. Erre próbálom most felhívni a figyelmet:

A csoport gerince

Ha egy saját munkatervvel rendelkező közösségtől függetlenül alakítottunk ki kisközösséget (például ilyen a Szentjánosbogár), akik még nincsenek összeszokva, még nem egy „minden áron összetartunk” gondolkodású csapatról van szó, akkor érdemes minél előbb megragadni a csoport gerincét, és kicsit arra jobban rágyúzni, azaz találni egy sajátos, egyedi témát, érdeklődési kört, ami dominánsabban jelenik meg a foglalkozásokon a többi foglalkozás mellett. A teljesség igénye nélkül néhány:

– Játék: Ajánlatos, hogy a gyerekek megszokják az együttjátszás, és ezáltal az együttműködés előnyeit. Ez főleg a kisebb korosztályoknak tesz jót, ahol még nehezebb a tagok közti együttműködés, és nehezebben figyelnek egymásra a beszélgetések alatt (e sorok írójának klubján is – amíg kicsik voltak a gyerekek – inkább a játékok domináltak a foglalkozás teljes idejében.)

– Játékos hittanóra: Nagyon sokat hallani, hogy egy-egy iskolai hittanóra inkább szól a fegyelmezésről, mint a tanulásról, az értékek átadásáról. Mindig is sajnáltam szegény hittanárokat, akik olyan helyzetbe kerültek, hogy többet fegyelmeztek, mint tanítottak. Nem akarom az okait keresni annak, hogy ez miért van így, abban viszont biztos vagyok, hogy fontos volna átadni azt a tudást, amelyet szeretnének, csak a módszer nem feltétlenül az igazi. De miért is várnánk el egy kisgyerektől, hogy érdekelje a Biblia vagy az egyháztörténet? Csak az a szöveg, hogy „illik ismerni a Bibliát” nem fog meghatni egy tizenévest sem. Érdekessé kell tenni számára, csúnya kifejezéssel élve: „el kell neki adni” a foglalkozást. Ehhez pedig jól jöhet egy alapvetően játékos hittanóra kialakítása játékokkal, versenyekkel, nyereményekkel és a többivel, mintsem az anyag száraz „leadása”, és a torkunk dagadtra kiabálása.

– Színjátszás: A táborainkban irigykedve nézem a színészi, illetve rendezői képességekkel megáldott vezetőtársakat, akik fantasztikus élményben részesítik a csoportjaikat a csütörtök délutáni színdarabra készülés közben és a darab előadása alatt is. El tudom képzelni tehát, hogy egy klub éppen a színészkedésről szóljon, kvázi színjátszó kör legyen, ami főleg a színjátszásról szól. De nem csak arról, hanem a bogárlelkület megéléséről is. Tehát sok beszélgetés és játék, de mindezek középpontjában a „színházzal”.

– Lelki beszélgetések / mély témák: Emlékszem Tereza Worowska felejthetetlen vasárnap esti bogárklubjaira, amikor hétről hétre a legkülönbözőbb témákban készült számunkra, egyetemistáknak egy-egy mélyenszántó beszélgetés levezetésével. Ezek a klubok nem szóltak másról, csak arról, hogy az elejétől a végéig (nasiropogtatás és teakortyolgatás közben) egy adott témát jártunk körül, ami a korosztályunkat foglalkoztatta. Ezek sokszor mély és nem egyszer megrendítő beszélgetések voltak. Nagyon jól megismerkedhettünk rajtuk egymással, de főleg magunkkal.

– Bibliaolvasás és -értelmezés: Inkább fiatal felnőttkortól szokták szeretni, de ha játékosan csináljuk, akkor gyerekeknek sem lesz utolsó élmény. A legkülönbözőbb formái ismertek: az egyszerű igeversek szubjektív értékelésétől, a tudományos ismeretek megszerzésén át, egészen a bibliodrámáig. Ha valakiknek éppen erre van igényük főleg, miért ne tehetnék ezt egy bogárklub keretein belül is a már említett „bogár-extrákkal” együtt.

– Imamódok keresése és tanulása: Nagyon szeretem a keresztény vallásokban, hogy az Istenhez való imádkozás nem csak kötött formák szerint működhet, hanem csak a képzelet szab határt annak, hogy hányféleképpen élhetjük meg vallásosságunkat, Istenbe vetett hitünket. Kifejezetten alternatív imamódokkal a bogártáborokban is rendszeresen találkozhatunk, de nem egy imakönyv született már ezek összefoglalására. Illetve magunk is kitalálhatunk jó párat. Nagy élmény lehetne egy csoport számára.

– Kézműveskedés, sport, zene: Ha ezek közül valamelyikből közös a csapat érdeklődése (pl. méta, foci, gyöngyfűzés, közösen zenélés stb) akár e köré is építhetjük a klubot. Egykor létezett egy bogárklub, amelyik az együttzenélésre alapozott. A klubokra mindenki rendszeresen elhozta a hangszerét, de legalábbis az énekhangját, és zenéltek és zenéltek… de nem csak zenekari próbát tartottak, majd hazamentek, hanem megélték a közösségbe tartozást is. Beszélgettek, játszottak, figyeltek egymásra, közös programokat szerveztek. Miért is ne?

– Természetvédelem, kirándulás: Rengeteg természetjáró baráti társaság létezik. Vannak, akiket éppen ez a tevékenység tart össze. A jobbak mindezt természetvédelemmel is párosítják. Kirándulás közben gumikesztyűt húznak, szemeteszsákot vesznek a kezükbe, és megtisztítják az erdőt. Magam is részt vettem már ilyen kiránduláson. Frenetikus érzés volt látni, hogy három zsák szeméttől szabadítottam meg az erdőt, nem beszélve a csapat együttesen elért sokzsáknyi teljesítményéről.

– Jótékonykodás, szociális munka: Aki megérezte már az „önkéntesség” ízét, tapasztalta már, hogy milyen érzés önzetlenül az időnket, energiánkat egy jó célba fektetni, ami a végén virágot terem és gyümölcsöt hoz, annak nem kell tovább regélnem ennek fontosságáról és személyiségépítő hatásáról. Nagyon fontos, hogy az ember legalább az életének egy rövid szakaszában végezzen valamilyen önkéntes és/vagy szociális munkát, és erre leginkább ifjú korunkban van időnk. Nagyon jó hatással van minden korosztályra, ha megtapasztalja az önzetlen segítségnyújtás örömét. De erre nem is pazarlunk most több szót, mert egy egész fejezet fog erről a témáról szólni.

Hozzá kell tennem a felsoroláshoz, hogy ezek a tippek szinte kivétel nélkül végletek. Persze nem baj, ha egy közösség végletesen gondolkodik, ha azzal minden tag egyetért, és tényleg csak egyetlen tevékenység mellett kötelezi el magát. De nem baj az sem, ha szemezgetünk is mindegyikből, és felváltva tesszük ezt vagy azt. A lényeg, hogy érezze a csapat, hogy van egy fonál, amibe együtt kapaszkodik. Hogy van egy struktúra, amire ráépül a közösség. Sokkal masszívabb és összetartóbb lesz a banda, ha kimondva vagy kimondatlanul összetartja őket egy közös koncepció.

Munkaterv nélkül nem az igazi

Sajnos szinte elkerülhetetlen, hogy a közösségvezető néha idő hiányában ne az utolsó pillanatban kezdjen hozzá a felkészüléshez. Viszont igen kínos ilyenkor, ha nem pattan ki a fejünkből hirtelen egy-egy termékeny ötletszikra. A kellemetlenségek elkerülése érdekében mindenképp érdemes leülni, és egy kis időt arra szánni, hogy legalább pontokba szedjük, mivel is foglalatoskodunk majd az elkövetkezendő időszakban (például egy hónapban.) Ettől érezhetően átgondoltabb is lesz a csoportfoglalkozások menete, illetve jobban ellenőrizhető, honnan indultunk és most hol tartunk. Persze elő fog fordulni, hogy a csapatnak most épp nem arra van igénye, vagy mégsem lenne alkalmas azt a csinálnunk, amit több hete terveztünk, ez benne van a pakliban, de mégis sokkal jobb, ha nem az oda úton találjuk ki, hogy mit is szeretnénk kezdeni a csoporttal.

Alternatív recept másfél órára

Az itt bemutatott időbeosztás csak tipp (és 5-14 évesekkel kipróbált). Minden vezetőnek a saját és a csoportja szájíze szerint kell módosítania, vagy egy teljesen másikat kitalálnia aszerint, hogy a csoportja miből és mennyit igényel.

A bevezetőben az ima ne legyen feltétlenül hosszabb 5-10 percnél – hacsak nem épp az a társaság igénye, hogy többet imádkozzunk –, mert ha rögtön le akarjuk kötni a figyelmüket, könnyen ellankadhatnak. Ezután jöhetnek a formaságok, mint a „névsor”, de nem az a személytelen felolvasós-pipálgatós fajta, inkább csak a hiányzó tagok felőli egyszerű érdeklődésre gondolok, hogy érezzék a jelenlévők: rajtuk kívül mások is járnak ide, és jusson eszükbe rendszeresen egymás felől érdeklődni. Ha ezen túl vagyunk, akkor már elővehetjük a kezdő, összpontosítást segítő játékokat, énekeket. Akár 20-30 percet is hagyjunk ezeknek. Engedjünk időt, hogy a gyerekek felszabaduljanak a gondjaik alól és igazán „jelen legyenek”. A pszichológia szerint is nagyjából ennyi időre van szükség, míg a hallgatóság figyelme a maximumra emelkedik. Használjuk is ezt ki! A fő résznek – az új anyag bevezetésének, a beszélgetésnek, vagy ami éppen a témánk – 30-40 percnyi időt érdemes hagyni, de a nagyobbak klubjain akár többet is a témától függően. Ha mégis lankad a figyelem, nyugodtan szakítsuk meg ezt egy-egy rövid játékkal, vidám énekkel, amit ők is szeretnek. A levezetés pedig szintén lehet 20-30 perc önfeledt játék, ének, mese és végül a záró ima.

Végezetül lássuk, hogy a cserkészeknél milyen fogalmak tartoznak a jó őrsgyűléshez:

Milyen a jó őrsgyűlés?*

É.L.V.E.Z.E.T.E.S., azaz:

Érdekes: A megszokott dolog unalmassá válik, gyakran állj elő szokatlan dologgal meglepetésszerűen.

Lendületes: Készülj fel, így pergő lesz és nem lesz üresjárat. A hosszú témákat szakítsd meg időnként (ének, rövid játék, tréfa stb.)

Változatos: Kiképzés, játék, ének, hancúrozás váltakozzon! Keress olyan témákat, ami érdekli az őrsödet!

Előkészített: Alaposan fel kell készülnöd az őrsgyűlésre, ne az utolsó pillanatban tedd ezt! Ismételd át magadnak az anyagot! (Ha te sem vagy biztos az adott ismeretekben, hogy tudnál meggyőzni mást arról, hogy ezt érdemes ismerni?)

Zavartalan: Ne háborgasson senki se titeket! Ne zavarjatok ti se másokat!

Eseményekben gazdag: Mindig történjen valami, mindenki élményekkel menjen haza!

Tevékeny részvételt kívánó: A cserkészmódszer alapja a cselekedve tanulás! Mindent gyakoroltass az őrsöddel!

Eredményes: Mindenki gazdagodjon mindig valamivel (lélekben, élményekben, tudásban)!

Szórakoztató: Ez NEM ISKOLA!!! A közös játék nagyon fontos. A mai gyerekek alig tudnak játszani. Az őrsöd élményeket vár tőled, és tudásban is gyarapodni akar. Érezzék jól magukat a tagok! Az őrsötök élő közösség legyen!

Gyorgyovich Miklós