Játékötletek 2.

Ebben a hónapban három összehozó, csoportintegrációt segítő, és egy feszültségoldó játékkal foglalkozunk. Előre felhívom a figyelmet, hogy ne akármikor dobjuk be ezeket a játékokat! A szerepük nem az önfeledt szórakozás létrehozása, mint egy kidobónál, hanem főként belső, lelki folyamatok, beszélgetések elindítására vagy lezárása lehetnek inkább alkalmasak. (A játékokat Radó Pannitól tanultam.)

Kapcsolat szavak nélkül: A játékhoz 10-12 fős csoport és csendes környezet az ideális, de játszottuk már harmincan is. Felállunk két sorban úgy, hogy mindenki egy irányba néz, mint egy sorjátékban, csak nagyjából egy méter távolságra az előttem és mögöttem lévőtől, illetve a mellettem álló sortól. Az első ember (egyszer az egyik sorból, majd a másikból) kilép középre, szembefordul a csoporttal, és teljes csendben, kétfelé enyhén kitárt karral elindul a hátra a két sor között, de úgy, hogy közben mindkét sor minden tagjánál megáll egy pillanatra, megfogja az illető kezét a felé eső kezével (vagy összeérinti vele a tenyerét) és köszöntik egymást a szemükkel, esetleg egy mosollyal, ha őszintén jön. Mindenki haladjon végig a soron!

Megjegyzés: A játék nagyon hatásos lehet egy új csoport vagy egy foglalkozás indulásakor. Egyrészt lelassít a játék lassúsága (mozgós játékok után különösen hasznos), és mivel a testi érintésnek, illetve az egymás szemébe nézésnek is nagy szerepe van az egymásra hangolódásban, eléri, hogy teljesen a társaimra figyeljek. Búcsúzáshoz is alkalmas, megható játék lehet.

Egymásra tett kezek: Körben állunk, majd egyvalaki (előzetes megbeszélés nélkül) benyújtja a jobb karját, amelyre (önkéntes alapon) ráfog valaki más, akár szemből is. Nagyon fontos, hogy mindig az utoljára betett kezet fogja meg a következő, ne csak egyet találomra.

Megjegyzés: Nagyjából félperces ez a játék, de akár többször is eljátszható. Az eredménye egy látványos, masszív kézkavalkád, amelyben mindenkinek megvan a helye, és amely a csapat összetartozását érezteti a tagokkal. De a csoportvezetőnek az is feltűnhet, hogy még nem figyel egymásra elég jól a csapat, mert jellegzetes hiba, hogy nem az utolsó benyújtott kezet, hanem valaki másét fogja meg a következő. Nem kell gondolkodni a játékban, csak végrehajtani a feladatot, amelyben a legfontosabb, hogy egyszerre egy kéz menjen, és az az utolsót fogja meg. Ha ez nem megy, akkor még gond lehet az egymás iránti figyelmességgel a csoportban.

Tenyerek egymás felé: Párokba állunk egymással szemben. Először csak néhány centire tartjuk a két tenyerünket a másikétól úgy, hogy érezzük a másik tenyerének hőjét. Pár perc múlva, a vezető utasítására egymáshoz érintjük a tenyereket. Végül, amikor a vezető szól, erőt is adunk hozzá, és kicsit hátrébb lépve, egymásra dőlve megpróbáljuk megtartani a másikat két tenyerünkkel. Ha bátrak vagyunk, és nem poénkodjuk el, csukott szemmel még nagyobb élményben lesz részünk.

Megjegyzés: A vezetőnek jól kell diktálnia a játékot, és alaposan odafigyelnie minden játékosra. Adhat rövid, csöndes utasításokat is, ha megfelelők jutnak eszébe. Összeszokottabb csoportban akár tovább is lehet húzni az időt egy-egy állomásnál. Szigorúan csendes játék! Ha röhögcsélnek közben, az még a feszültségoldás jele, ebből tudjuk, hogy még arra kell rágyúrni egy kicsit. Érdekes megfigyelni, ki harcol a párjával, és ki az, aki segíteni akarja a társát, vagy a feladatot minél jobban végrehajtani. Érdemes párcserével is élni egy-egy játékmenet után.

Dzsungel: A játékot szűk helyen (pl. folyosón) kell játszani. A csapat legalább két, szorosan összeállt sorban eltorlaszolja az utat úgy, hogy ott normális esetben egy ember se fér át. A vezető kiválaszt néhány játékost (legfeljebb négyet-ötöt, de egyedül is lehet próbálkozni). Nekik az a feladatuk, hogy akár közös, akár egyedüli stratégiával átjussanak a „dzsungelen”. Figyelem! Az „erdő” nem hadsereget, hanem sűrű erdőt szimbolizál, amelynek csak akadályoznia szabad az áthaladót (pl. kis réseket elállva), de visszalökni, megütni, bármilyen módon bántani szigorúan tilos! Ha az áthaladó át tud jutni, akkor engedni kell!

Megjegyzés: Óvatosan bánjunk ezzel a játékkal! Akkor dobjuk csak be, ha megbízható a csapat, és tudjuk, hogy nem bántanák egymást! Mondani sem kell, ez feszültséglevezető játék, amely a küzdelemről szól. Jól kiéleződhetnek az építő jellegű feszültségek és kontrasztok a csoporton belül, amelyeket aztán érdemes szóban kidolgozni, majd megbeszélni. A biztonság kedvéért, felvezetésként játszhatjuk előtte az egyik fenti vagy egy másik testérzékelős játékot.

ifj. Gyorgyovich Miklós