Hogyan készül a szentjánosbogár tábor

Bevezető

Az első táborok tapasztalatai megerősítettek bennünket abban, hogy nem kivonulni kell a gyerekekkel, hanem ellenkezőleg, be kell vonulni a faluba, kérni kell az egyházközség híveit, hogy fogadják be a gyerekeket és vegyenek részt a programjainkban. Ennek a meggyőződésnek több oka van. Az elmúlt évtizedek bizalmatlan légköre miatt az emberek elhúzódtak egymástól, betiltás vagy közvetlen erőszakos beavatkozás következtében felbomlott és megszűnt számos közösség. A szociológusok ezt a jelenséget atomizálódásnak hívják. Társadalmunkban eltűnőben vannak az egymáson segítés, egymás elfogadása, egymás felé nyitás alapvető emberi reflexei. Ha keresztények akarunk maradni, ezeket újból, együtt mindnyájunknak meg kell tanulni. Minden egyházközségben vannak aktív, tenni akaró hívek, akiknek a munkájára egyre inkább szükség van az egyházban. A tábor szervezése során megtapasztalt személyes példák, ötletek, biztatás segítséget jelent nekik abban, hogy a későbbiekben is bátran vállaljanak feladatokat. Az emberek egyébként szívesen tesznek jót, csak teremteni kell nekik erre alkalmat. A tábor megjelenése rendre felkavarja a falu életét. A plébános atya hirdetésétől kezdve, a szállás, a délutáni helyi foglalkozások, a kirándulás, az akadályverseny szervezésén át egészen a tábortűzig és a táborzáró szentmiséig számos helyi lakos segítségére szorulunk. Az egyházközség tagjai általában nagyon örülnek, hogy "végre történik valami", a tábor röpke öt napja esemény a faluban, és nagy élmény különösen azok számára, akikben addig is szunnyadt cselekvési kedv, csak ötlet, kezdeményezés híján nem jutottak feladatokhoz. Tőlük kérjük elsősorban a szállások megszervezését.

A szállások

A szállásadók jelentkeznek a plébános atya hirdetésére és jelzik, hány gyereknek adnának szállást. Mi arra kérjük őket, hogy legalább két gyereket fogadjanak be. Ennek egyik oka az, hogy el akarjuk kerülni az esetleges visszaélést, mert abban bízunk ugyan, hogy a szállásszervező tudja, hová kerül a gyerek, de a felelősség mégiscsak elsősorban bennünket terhel és körültekintéssel kell eljárnunk. A másik oka az, hogy a gyerek ne érezze magát magányosnak. Mert bár a tábor alapvetően a felső tagozatosok számára készül, nem felejthetjük el, hogy egy negyedikes alig tíz éves, és éppen elég (egyébként szükséges) megpróbáltatást jelent számára az, hogy öt napra elutazik otthonról, ismeretlen gyerekekkel kerül egy csoportba, egy idegen házban, ismeretlen néninél-bácsinál lakik. Fontos tehát, hogy legalább az esti órákban legyen mellette egy hozzá hasonló társa, akivel megbeszélheti a nap történéseit. A gyerekek a táborba polifoammal és hálózsákkal érkeznek, nincs tehát szükség sem az ágyra, sem az ágyneműre (habár eddigi tapasztalatok alapján szinte mindig mindenkinek jut ágy.) Voltaképpen csak helyre van szükség – a padlón és a szívekben. De a szállásszervező így is végiglátogatja az otthonokat, és mindenkivel elbeszélget. A szállásadók – a házibogarak – a tábor előtt levelet kapnak tőlünk, amelyben megköszönjük nekik a szállást, kérjük, hogy adjanak a gyerekeknek egy szerény reggelit, vacsorát és reggelenként teát a kulacsukba. Hogy beszélgessenek, barátkozzanak velük, és hogy a gyerekek lehetőleg ne nézzenek se tévét, se videót. Valamint szeretettel várjuk őket a csütörtöki szereplésünkre és a tábortüzünkre. Ezeken kívül a lapon ott van a tábor rövid programja, különös tekintettel a reggeli találkozó és az esti napzárás időpontjára, melyekre ugyancsak nagy szeretettel várjuk a szállásadókat.

Mennyi ideig kell szervezni a táborokat?

A tábor programja már ősztől készül a Szentjánosbogár Irodában a gyermek-, az ifjúsági, és a seniortábor program-teamek által. Május közepére ez kész van az utolsó szögig, majd postázzuk a csoportvezetőknek, végül egy szombati napon az összes tábor legénysége találkozik a budapesti piaristák gimnáziumában az ún. táborelőkészítő napon. Itt megismerhetik egymást az esetlegesen még egymásnak ismeretlen csoportvezetők. Egyeztethetünk a leendő csoportvezetőtársunkkal, a táborvezetővel, valamint jelentkezni lehet különböző tábori feladatokra.

Tavasszal kerül be A Szív újságba a tábori meghívó mind a gyerek, mind az ifjúsági táborba. Mire véget ér a május, már majdnem teljes a táborok listája (amely igazán csak a tábor kezdetekor lesz végleges) és készíteni lehet a csoportbeosztásokat. Ilyenkor azt próbáljuk szem előtt tartani (ami nagyon nem egyszerű feladat egyébként!), hogy két évnél nagyobb korkülönbség lehetőleg ne forduljon elő a csoporton belül, hogy minden csoportba lehetőleg egyenlően jussanak fiúk és lányok is, illetőleg hogy az egy helyről érkezettek ne képezzenek túl nagy csapatot a csoporton belül (mert ilyenkor általában nemigen nyitnak a többiek felé), de ha úgy kérik, mégis együtt lehessenek egy-két barátjukkal. Feltett szándékunk az, hogy erre a rövid öt napra segítsünk nekik igazi kis csapattá válni, hogy ismerjék, szeressék meg és vállalják egymást. Mindegyikük a Szentlélek valamilyen ajándékának a hordozója, a fő- és segédbogár feladata az, hogy minden csoporttagnak ezt segítse felfedezni a többiekben. A csoportoknak neveik is vannak, minden évben mások, a program témájától függően.

A 0. nap

A fő- és segédbogarak nagyobb csoportja a tábort megelőző nap délutánján utaznak le a faluba, megtekintik a legfontosabb helyszíneket, játékokat tanulnak, ismerkednek egymással (most, hogy már sokan vagyunk, ilyesmire is szükség van), a csoportvezető-pár együtt is megbeszélheti, szétoszthatják egymás között az egyes foglalkozásokat. A számukra előkészített borítékban megtalálják a csoportjukhoz tartozó gyerekek listáját, valamint minden, a tábor folyamán szükséges eszközt és anyagot.

Megkezdődik a tábor

A tábor már ott kezdetét veszi, hogy a megbeszélt helyen – amely általában Budapest valamelyik pályaudvara – átvesszük a gyerekeket a szülőktől, és mi magunk visszük őket a táborhelyre, ahol a helyi szervezők már várnak bennünket. A gyerekek befizetik a tábor költségét (amelyet eddig sikerült meglehetősen alacsony szinten tartani), tábori pólót kapnak, megtudják, ki melyik csoportba került, és máris kereshetik a fő- és segédbogarak fején lévő papírkoronákon a csoportjuk nevét. Ezután a főbogárpár megismerkedik a csoportjával, többnyire ismerkedős játékokat játszik velük, kicsit beszélgetnek egymásról, majd az énekpróba és a tábornyitó szentmise következik, amely alatt a velünk érkező atya ismerteti a tábor vezérgondolatát. Mivel a tábor vasárnap délután kezdődik, a nyitó misén rendszerint sokan jelen vannak a faluból, és természetesen maguk a szállásadók, akik azután egy előre előkészített beosztás szerint átveszik a hozzájuk irányított gyerekeket. Miután minden gyermek hazament a szállásadójával, a csoportvezetők is összeülnek este és megbeszélik az első benyomásokat, a csoportok kialakulását, illetve, hogy milyen igényeik támadtak a gyerekeknek.

Hétfőn, kedden és csütörtökön délelőtt kiscsoportos foglalkozás zajlik. Ilyenkor kimegyünk a szabadba, a prérire, (de egy esőhelyszínt is mindig biztosítunk) ahol játékok és beszélgetés keretében lépésről lépésre kibontjuk a tábor témáját.

Hétfőn délután mindig sportverseny van. Ez a programrész mindjárt a tábor elejére kerül, mert a közös sportos vetélkedés nagyfokú együttműködési készséget hoz létre a csoportban, és azután a gyerekek általában sokkal szívesebben és nyitottabban beszélgetnek egymással. Egyúttal a sportverseny az első kategória, amelyben győzni lehet (és a tábor záró miséje után ajándékot kapni).

Az 1996. évtől kezdve új, fontos résszel gazdagodott a programunk. A valamikori jezsuita misszió mintájára a gyerekek egy előre előkészített levéllel felkeresik a falu minden házát, és meghívják az ott lakókat a kedd délután megtartandó közös szentmisére. A hétfői falujárás előkészülete kiscsoportban zajlik, majd a tanítványok szétküldéséről szóló evangéliumrész felolvasása után a gyerekek elmennek missziós útjukra (azaz egy csoport kb. két-három kisebb, vagy egy nagyobb utcát jár be). Amikor a feladatot elvégezték, mindnyájan visszatérnek a templomba.

Nagyon fontosnak tartjuk a hazaszeretetre nevelést, és azt gondoljuk, hogy igazán azt a hazát lehet szeretni, amelyet az ember a saját lábával bejárt és megismert. Ezért minden alkalommal olyan program megszervezésére is kérjük a helyi segítőket, amelynek keretében a gyerekek megtekinthetik a település nevezetességeit, megismerkedhetnek az ott honos népi szokásokkal, népviselettel, hangszerekkel, énekekkel, tánccal, esetleg kézműves foglalkozáson maguk is megpróbálnak valamit alkotni. Erre a programra kedd délután kerül sor. De ezt folytatjuk szerdán is, amikor egy távolabb lévő műemléket, zarándokhelyet, múzeumot, vagy más hasonló nevezetességet látogatunk meg legtöbbször egy buszkirándulás keretében, amelyhez ilyenkor közvetlenül kapcsolódik az akadályverseny is.

A falunak együtt is, egyénileg is megköszönjük, hogy vendégül látott bennünket. Csütörtökön ebéd után a gyerekek az erre a célra előkészített kis lapocskákon írásban és személyre szólóan, a lehető legkonkrétabban is megköszönik a szállásadóiknak a vendégséget. A főbogár megbeszéli velük, hogy aznap este, a tábortűz után ünnepélyes módon adják át ezeket a lapocskákat, és szóban is mindent köszönjetek meg, amit e házban kaptak. Ilyenkor a gyerekek általában ráírják a nevük mellé a címüket is, ami kezdete lehet a további kapcsolattartásnak. Az eddigi táborok során sok példát láthattunk arra, hogy az így megkötött ismeretségnek volt folytatása (levelezés, még kölcsönös látogatás is, stb.).

Szintén csütörtökön, a délutáni szereplésre meghívjuk a falu elöljáróit és minden lakóját, különösképpen pedig a jótevőinket. Erre minden csoport készül egy kisebb jelenettel, melyek között mindig vannak komolyak, de vannak vidámak is. A jelenetek közt a tábor papja és vezetője egyenként is köszönetet mond mindenkinek, aki segített a tábor megszervezésében és lebonyolításában.

A szereplést a tábortűz követi, amelyre szintén mindenki hivatalos. A tábortűznél együtt játszunk és énekelünk. (Az ifjúsági táborokban pedig a tábortűz végén éjféli szentmisét is tartunk.)

A pénteki napon (amikor úgy érezzük, mintha már hetek óta tartana a tábor), a záró szentmise után a vetélkedők győztes csoportjai átvehetik az ajándékokat. Ilyenkor megnevezzük a tábor fair-play díjait nyerő gyerekeit is, és elmondjuk a jutalmazás indokát. Ez mindig nagy hatással van a többi gyerekre is.

A szentmise után a tábor egyik legfontosabb pillanata következik, a csoporton belüli búcsúzás. Vége a programnak és vége a rövidke ötnapos együttlétnek, amelyet a csoport ilyenkor kiértékel. Kicserélik a címeket és ún. harmonikát írnak. Ez egy csoportos levélfajta, amelyben a csoporttagok az egymásról szerzett pozitív benyomásokat írják meg egymás lapjára (mindenki ír mindenkinek). Visszajelzésekből tudjuk, hogy ezeket a harmonikákat a gyerekek rendre elteszik és később a nehéz pillanataikban előveszik, hogy újból elolvassák, ki milyen pozitív tulajdonságot látott meg őbenne. A csoportos búcsú a tábor egyik legbensőségesebb pillanata.

Fontos még...

A tábor voltaképpen lelki napok.

Nagyon fontosnak tartjuk a liturgiát, amelyet mindenképpen még közelebb szeretnénk hozni a gyerekekhez. Emiatt, amikor ez csak lehetséges, szabadtéri miséink vannak, a könyörgéseket a gyerekek sokszor maguk fogalmazzák, a felajánlásnál többféle módon jelezhetik önmaguk felajánlásait is, a Miatyánk imádkozásakor kézen fogva óriási kört alakítunk az oltár körül – egyszóval mindent megteszünk, hogy a szentmise közösségi jellegét a lehető legjobban kiemeljük. Ezt szolgálja a zene és az ének – minden táborban vannak gitárosaink, és a Szentjánosbogár Énekeskönyvből végigénekeljük a tábort. A közös éneklés fontosságát, közösségformáló szerepét nem lehet eléggé kihangsúlyozni.

(A lelki programon kívül, amely minden évben új, a Szentjánosbogár tábornak vannak állandó, kipróbált részei: az első szentmise, a sportverseny, a helyi nevezetességek, néprajzi érdekességek megismerése, a távolabbi kirándulás (busszal vagy vonattal), a szereplés, a tábortűz, a szállás megköszönése, a búcsúzás a csoportokban és a záró szentmise.)

Az akadályversenyekről

Hasonlóan fontos számunkra – és a visszaemlékezések szerint a gyerekek számára is – az akadályverseny, amelyet évről évre újra elkészít egy külön erre specializálódott csoport. Ilyenkor a helyi fiatalokat kérjük, hogy a megírt akadályversenyt életre keltsék, ők legyenek az állomások. Eddig mindig kaptunk ilyen seg ítséget, de több helyen előfordult, hogy a fiatalok kedvet kaptak a táborozáshoz és csatlakoztak hozzánk, elvégezték a vezetőképzőt és a következő táborban már segéd- vagy főbogárként csoportot vezettek. Az akadályversenyre a csoportok egyedül mennek, akiket a főbogarak csak elindítanak, majd a megérkezés helyén várják őket. Ez mindig óriási élményt jelent a gyerekeknek.

A vezetőképzésről

Ahhoz, hogy ilyen táborokat évről évre szervezni tudjunk, szükségünk van megfelelő felkészültségű csoportvezetőkre is. A vezetőképzőinket a dobogókői Manrézában tartjuk. Az elképzelésünk a gyerekcsapat vezetőjéről sokkal inkább a kertész, mint az edző hasonlatával írható le. Vagyis azt a fajta pedagógiai magatartást képviseljük, amely szerint a nevelő feladata minden szóval és cselekedettel segíteni a gyereket arra, hogy minél többet hozzon ki magából és – ahogyan a tudata növekedik, hite mélyül, keresztény elkötelezettsége szilárdul – egyre inkább olyanná váljék, amilyennek őt Isten legszebb álmában megálmodta. Ezért a főbogárnak, segédbogárnak jelentkező fiataloknak csak egy kérdésen kell elgondolkodniuk, amely azonban akár alapfeltételnek is tekinthető: szereti-e a gyerekeket? Ha szereti őket, kíváncsi rájuk, arra, amit mondanak, ahogyan gondolkodnak, ha szívesen szolgálja őket és egyszerűen csak szeret köztük lenni – alapnak ez elegendő. A többi majd mind hozzá adatik – lehet azokat megtanulni, megkérdezni, utána olvasni, megfigyelni és megtapasztalni. Mi mindent együtt, csoportosan igyekszünk tenni. A tábor minden gondját, eseményét esténként megvitatjuk, ötletekkel, tanácsokkal szolgálunk egymásnak, és a csoportokat is ketten-ketten vezetjük. Az egyik főbogár mindig nagykorú és rajta nyugszik a felelősség fő súlya, de a segédbogártársa, ha még csak gimnazista is, igen sok mindenben folyamatosan segítheti őt, és ahogyan nő a bátorsága, tárgyismerete, nevelői tapasztalata, úgy tud egyre inkább partnere lenni a főbogárnak. Nagyon egymásra vannak utalva, és szorosan kell együttműködniük. Valójában a legtöbbször mellérendelt viszony alakul ki közöttük. Rendszerint már az első nap után a csoportjukat teljesen "sajátjuknak" tekintik. Mivel a csoportjaink koedukáltak, ezért a törekvésünk az, hogy a csoportot fiú-lány páros vezesse, minden gyereknek lehetnek ugyanis olyan témái, amelyeket csak az azonos, vagy éppen a másik nemű vezetővel szeretne megbeszélni. Ugyanakkor az ilyen vezető-pár a gyerekeket kimondatlanul is az anya-a pa képletére emlékezteti, és ez – különösen a kisebbek esetében – növeli biztonságérzetüket is. A tábor alatt nemcsak a csoportjaink, mi is, a tábor vezetői legénysége is csapattá válunk. Rendszerint együtt lakunk (legtöbbször a plébánián vagy az iskolában), együtt reggelizünk és vacsorázunk, és együtt vagyunk az esti megbeszéléseken, amelyeknek különleges és – mondhatni – bogarasan bensőséges hangulatuk van.

Tereza Worowska