Csoportvezetési és vezetőképzési segédanyag gyűjtemény
Menü
 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Közöségépítés
 
Beszéljük meg!
 
Szentjánosbogár
 
Klubvezetés - ÁTÍRÁS ÉS BŐVÍTÉS ALATT
 
Közösségek élete
 
Játékoskönyv kiegészítés
 
Beszámolók
 
5. Cserkéssz! – a cserkészet alapjai

Cserkéssz! I. – a cserkészet alapjai

 

Közösségeket bemutató rovatunkat a következő két hónapban a cserkészet bemutatására szenteljük. Ebben a számában Balut, a Magyar Cserkészszövetség I. Cserkészkerület vezetőképző-szakvezetőjét és a szövetség közgyűlést helyettesítő döntéshozó szervezet kerületi képviselőjét kérdezem a cserkészet múltjáról, jelenéről és alapvető célkitűzéseiről.

 

Mi is az a cserkészet tulajdonképpen?

Deffinició szerint vallásos, politikamentes, önkéntes ifjúságnevelő mozgalom, ahol a tagok vállalják a sajátos eszközeinkkel megvalósuló nevelést és önnevelést.

 

Mi a cserkészet célja, alapelve?

Alapelvünk egy szóval a „kötelességteljesítés”, ami elsőre elég durván hangzik, de azt jelenti, hogy három irányban van kötelességünk: Isten, emberi és természetes környezetünk, illetve önmagunk felé. Ha ezeket megéljük, akkor megfelelő az életvitelünk. A célunk pedig az, hogy testileg, szellemileg és lelkileg is egészséges, felelős állampolgárokat adjunk a társadalomnak, akik a saját közösségükhöz ragaszkodnak a lakóközösségtől kezdve, az egyházközségen át a nemzetig. Továbbá tisztelik a többi nemzetet és vallást is. A velünk kapcsolatos tévhit, pedig nem igaz, miszerint katonai szervezet lennénk az egyenruha miatt, vagy hogy folyamatosan az erdőt járnánk. Hetente vannak összejöveteleink, ahol mindenfélét tanítunk az Istennel való kapcsolattól kezdve az Alkotmányig.

 

Milyen módszerekkel dolgozik a cserkész?

Öt cserkészmódszer van. Az első, hogy vannak fogadalmaink, amiket Istennek teszünk, illetve törvényeink, amik szerint élünk. A második a cselekedve tanulás, azaz, hogy nem csak magyarázzuk a dolgokat, hanem hagyjuk a gyerekeknek véghezvinni azokat. A harmadik, hogy folyamatos, ösztönző, vonzó és hasznos programokat tartunk, lehetőleg a természetben, ahol a saját törvényeink szerint élhetünk. A negyedik a kisközösségi rendszer, ami azt jelenti, hogy hat-tíz fiatal egy közösséget (őrsöt) alkotva tanul meg szocializálódni. Az ötödik egy sajátos, magyar módszer, méghozzá a magyar kultúra ápolása, különös tekintettel népi hagyományainkra. Ezért a tábortüzeinknél népdalokat éneklünk, néptáncokat táncolunk. Sok mindent átveszünk a népművészetből, de a magyar kultúrából is, amibe Liszt Ferenc és az Illés zenekar is beletartozik, hisz a magyar kultúra része.

 

Hogyan indult, mi a múltja a mozgalomnak?

Robert Baden-Powell (Bi-Pi) alapította, aki egy angol tábornok volt, és a brit-búr háborúban védte Mafeking városát. Ekkor jött rá arra, hogy a várban maradt fiatalokat fel lehet ruházni különböző feladatokkal, amelyek lekötik őket, de nem fegyverviselésről szólnak (pl. lőszerhordás, élelmiszerszállítás, hírvitel, sebesültek ellátása.) Mikor a háború véget ért, ő visszakerült Nagy-Britanniába, ahol látta, hogy a fiatalokat átjárja a céltalanság, csak lézengenek, semmi értelmes elfoglaltság nem tölti ki az életüket. Így 1907-ben a Brownsea-szigeten egy kísérleti tábort szervezett huszonkét fiúnak, akik a legkülönbözőbb társadalmi osztályokból származtak, a grófoktól egészen az utcagyerekekig, hogy kipróbálja velük is a már bevált ötleteit katona- és kémmúltjából. Hazatérve a táborból, egy könyvbe szedte össze minden tapasztalatát, amelyet ki is adott, és ennek hatására meg is jelentek az első, spontán összeállt cserkészcsapatok. Mára a világ második legnagyobb szervezetévé nőttük ki magunkat az ENSZ után. Jelenleg megközelítőleg 31 millióan tevékenykedünk a világon.

 

Magyarországon mikor jelent meg a cserkészet?

Itthon az 1909-10-es tanév végén megjelenő Nagybecskereki Piarista Gimnázium értesítőjében van először szó a cserkészetről. Ezután indult el hazánkban is a mozgalom. 1912-ben alakult a Magyar Cserkészszövetség, amely az I. világháború után igen nagy lendületet vesz, és a több tízezres tagsággal az egyik legnagyobb ifjúsági szervezetté válik. Sajnos csak 1948-ig működött legálisan a szervezet, ugyanis a kommunisták az összes többi ifjúsági mozgalommal együtt ezt is betiltották. Innentől titokban szerveződtünk tovább. Illegálisan szerveztünk táborokat, vezetőképzőket. Több lebukással, de viszonylag folyamatosan 1963-ig, amikor az utolsó vezetőket is letartóztatták. Csak ’89-ben indulhatott újra a mozgalom.

 

Figyelem! Akiket a cserkészet bővebben érdekel, azoknak figyelmükbe ajánljuk a www.cserkesz.hu weboldalt!

 
Mottó

Egy gyereket nem lehet jóvá szidni, csak jóvá szeretni!

 
Üdvözlet!

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Szavazás
Kisközösség
Van kisközösséged?

igen, vezetője vagyok
igen, tagja vagyok
vezetek és tag is vagyok egy-egy kiscsoportban
nem, de szeretnék vezetni egyet
nem, de szeretnék tagként egy kisközösségbe járni
nem, de mindkettőt tervezem
nem, és nem is érdekel a téma
egyéb...
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Elmélyüléshez
 
Imák
 
Tanuláshoz
 
Játékok
 
Egyéb segédlet
 
Közösségek
 
Vallási linkek
 
Válság esetén
 
Hasznos linkek
 
Szállások
 
Utazás
 
Letöltés
 
Erre tévedők
Indulás: 2006-02-21
 
Másik számláló
 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon