Különleges esetek 1.

Biztos vagyok benne, hogy minden csoportvezető találkozott már az alább felsorolt különleges magatartásfajták néhány képviselőjével. Sőt, azt is elhiszem, nem is lehetett egyszerű megoldást találni viselkedésük kezelésére. Nincs is rá kész recept, hiszen minden emberpalánta másképp működik, és a lent felsorolt megoldási javaslatok is csupán elképzelések, de remélem, tudunk velük segíteni valamelyest. Fontos tudni azt is, hogy ezek a minták csak végletek, általában csak kisebb-nagyobb mértékben vannak meg egy-egy emberben.

A makacs

Sokféle okból, többféleképpen lehet valaki makacs (talán még jogosan is), van bennük azonban valami közös: A makacs ember azt szeretné, ha mindenki úgy ugrálna, ahogy ő diktál. Biztos benne, hogy mindig igaza van, és úgy lesz jó mindenkinek, ahogy ő elképzeli. Véleményét addig hangoztatja, amíg érvényt nem szerez akaratának. Néha annyiszor elmondja, hogy a végén mindenkit halálra gyötör.

Mit tehetünk a makaccsal? Nem könnyű vele, főként, ha biztos az igazában. Segítsünk neki (szelíden) abban, hogy mások véleményét is hallgassa meg, és gondolja át reálisan. Ha kell, akkor segítsük is őt ebben olyanféle segítőkérdésekkel, hogy „Látsz-e abban is valami lehetőséget, amit a többiek akarnak csinálni? Melyek a másik ötlet jó oldalai?” – persze mindezt az egyénre és a helyzetre szabva. Így talán néha neki is sikerül a mellérendelt szerepet elfogadnia.

A bátortalan

Szinte minden kezdő csapat tele van velük, vagy az új tagokon jön ki ez a magatartás. (Csak nézzünk magunkba, mi hogy viselkedünk új társaságban?) Jellemzője, hogy soha nincs mersze megszólalni, mert „Mit szólnának hozzám a többiek, ha nem értenek egyet? Nagyon égő lenne!” Ha pedig mégis elmondja a véleményét, fogalmazási nehézségbe ütközik, zavarában elpirul, elneveti magát, dadogni kezd. Hogy ezt elkerülje, egyszerűbbnek látja nem megszólalni, inkább mindenben egyetért másokkal, még akkor is, ha belül teljesen más véleményen van.

Mit tehetünk a bátortalannal? Ahogy nekünk is, neki is könnyebb lesz eleinte csak egészen kis csoportban – egy-két ember jelenlétében, vagy akár négyszemközt – megszólalnia (pl. útban hazafelé, vagy ha kevesen jönnek el a klubra), s ha ez többször is sikerül neki, majd a nagyobb csoportban is menni fog. Nagyon fontos, hogy soha nem szabad kinevetni, vagy ha ez mégis megtörténik a csoport részéről, rögtön álljunk mellé. Fontos az is, hogy mi se nagyon erőltessük őt szólásra („addig nem megyünk tovább, amíg nem mondasz legalább egy szót”), mert a kedve is elmehet a csoporttól. Sokaknál lassú, sok türelmet igénylő út, amíg a többiekkel azonos nyugalommal mer majd beszélni.

A zsémbelődő

Alapvetően szereti a csoportot, különben valószínűleg nem járna, de mindig sok kivetnivalót talál benne vagy egyes emberekben. Szerinte mindig mindent másképpen kellene csinálni, vagy mindig talál valakit, akit kipécéz, és agyon kritizálja, de az elégedetlenkedésen kívül nem is tesz le sok mindent az asztalra, hogy a dolgok valóban másképp alakuljanak.

Mit tehetünk a zsémbelődővel? Segítsük őt abban, hogy képes legyen színesebb szemüvegen át látni a világot (illetve a csoportot), vagyis minden elégedetlenkedése alkalmával azonnal mutassunk rá az éppen szidott ember, vagy a kritizált téma jó oldalára. Egyszersmind figyeljünk is azért a kritikáira, mert ha jogos, a figyelembe vételével meg is lehet előzni rossz lépéseket, meggondolatlan döntéseket. Ha ez csökkenti a kritikáit, az jó, és tűrjük el, de ha soha sem enyhül, néha süketüljünk meg átmenetileg, attól talán már inkább észreveszi magát.

A szószátyár

Őt sem kell teljesen bemutatnunk, ismerünk ilyen 5B-s embereket, akik „bárkinek, bármikor, bármiről, bármeddig beszélnek”, még akkor is, amikor éppen másról van szó, vagy éppen más beszél. Az összejöveteleken talán csak ezért jelenik meg, mert ott sokat beszélhet, sokan „meghallgatják”, más nem is nagyon érdekli. Az enyhébb verziója az, amikor csak szimplán nem veszi észre magát, és amíg szépen nem szólnak neki, nem hagyja abba.

Mit tehetünk a szószátyárral? Amennyiben csak az utóbbi, enyhébb verzióról van szó, akkor elég lehet csak egy szelíd emlékeztetés, miszerint az átlagnál tovább húzta már a mondandóját, vagy eltért a témától, és lassan vegyen levegőt is, majd pedig zárja le a gondolatmenetét. A súlyosabbik esetében, ha nem vagyunk jelen túl sokan, vagy a klubon kívül vagyunk társaságban vele páran, esetleg valaki tegyen fel neki egy-két olyan elgondolkodtató kérdést, amelyre nem nagyon lehet kész válasza. A gondolkodásnak és mások meghallgatásának fontosságát jelenlétében többször érdemes hangsúlyozni. Mindenesetre, amikor eltér a témától, figyelmeztessük érre!

folytatjuk…

Gyorgyovich Miklós

(az 1996-os ifitábori programfüzet nyomán)