Egykori vezetőképzésünkről

(2005 előtti programok)

Mivel a Szentjánosbogár közösség évről évre rengeteg új taggal bővül, hatalmas szükség van a folyamatos vezető utánpótlásra, ezért minden évben megrendezésre kerül a Szentjánosbogár Vezetőképző a dobogókői Manrézában. Szerencsére vezetni vágyókból nem szenvedünk hiányt, hisz az utóbbi években egyre többen jelentkeznek a képzőre. De nem is csoda ez a tendencia, ha figyelembe vesszük a táborok és az egyéb közösségi programok különleges hangulatát, amely maradásra készteti azokat a fiatalokat, akik részt vesznek bennük.

A Bogár egyik jellemzője, hogy az igények szerint folyamatosan változik, nem ragaszkodunk mindenhez, ha szükséges, tovább tudunk lépni. Ez az állítás a vezetőképzőinkre is érvényes, így több képző programunk is volt már. Itt az utóbbi hármat szemléltetjük, amelyek már nem élnek, mert ezek helyett is egy kifinomultabb program készül, melyben az eddigieket csiszoljuk tovább, és amelyben új igényeknek is szeretnénk teret adni.

A) Először is beszéljünk az első vezetőképzési programunkról, mely a következő címet viseli:

Nevelni csak szeretetben lehet

A program négy foglalkozási blokkra van szétosztva, melyeken a csoport szentírási részleteket beszél meg az adott témára vonatkozóan, aztán a megadott szempontok szerint ki-ki visszaemlékezik azokra a vezetőkre, tanárokra, akikkel a saját életében volt tapasztalata (pozitív és negatív példaként egyaránt), valamit megnézzük a konkrét témarészekhez tartozó általános pedagógiai alapelveket.

Most pedig pár szót a blokkok lényegéről és mondanivalójáról – a teljesség igénye nélkül, ugyanis az itt leírtak nem pótolhatják a vezetőképzőn szerzett tapasztalatokat, élményeket és egyéb, a témához tartozó kiegészítő képzéseket, mint pl. a játékokat:

I. Nevelni csak szeretetben lehet:

[Szentírási részletek: a főparancs (Mt 22,34-39; Mk 12,28-34); az új parancsolat (Jn 13,34-35); a szeretet himnusza (1 Kor. 13,1-13)]

Ha valakit szeretünk, azt általában valahogyan ki akarjuk mutatni. A szeretetteljes magatartásnak vannak külső jegyei: sokszor ránézünk, igyekszünk szemkontaktust tartani vele, rámosolygunk, megsimogatjuk, kedvesen beszélgetünk vele, időt teremtünk arra, hogy sokat lehessünk együtt. De mivel a szeretet nemcsak érzés, hanem magatartás is, a nevelőnek tudatosan ki kell alakítania magában ezt a magatartást a gyerekekkel szemben. Az ilyen magatartás nyitottságot és biztonságérzetet vált ki. Ilyenkor lehet leginkább számítani arra, hogy a gyerek elfogadja azt, amit mondunk, mert aki mondja, megérdemli a bizalmat. Ha valami ellenvetés születik is benne, nyugodtan adhat neki hangot, mert nem fél. Nem fél az, akit szeretnek. Őszinte és önmaga mer lenni (amivel természetesen soha nem szabad visszaélni). Úgy jobban megismerjük, és jobban segíthetünk neki abban, hogy a jellemét csiszolja. A szeretetteljes nevelési légkör azért is fontos, mert majdnem minden gyerek – valamelyik sűrűn, valamelyik ritkán – szembesül önnön gyarlóságával, ami kétségbeesést vagy önmagára való haragot, önmegvetést vált ki belőle (ilyesmi az agresszivitásban is megmutatkozik néha). Ha folyamatosan érzi, hogy mindig ilyennek is szeretjük, elfogadjuk olyannak, amilyen, és egyébként is mindnyájan valahol úton vagyunk a tökéletesség felé, de mindnyájan messze vagyunk még tőle. Az ilyen légkör segíti a gyereket, hogy ezeket a rossz lelkiállapotokat legyőzze, önmagát gyarlón is elfogadja és szeresse. Úgy tud majd másokat is szeretni.

II. Még több szeretet:

[Szentírási részletek: az ötödik parancs (Mt 5,21-26); a rossz visszafizetése (Mt 5,38-42); az ellenségszeretet (Mt 5,43-48; Lk 6,27-36); a tékozló fiú (Lk 15,11-32)]

Pszichológiai vizsgálatok több alkalommal is kimutatták, hogy ösztönszinten az agresszió agressziót vált ki. Ha senki nem fékezné agresszivitását, az társadalmilag általánosan egymás kiirtásához vezetne. Érthető hát, hogy az emberiség ősidők óta törekedett arra, hogy a minden emberben felbukkanó agresszivitást valahogy szabályozza. Az ókori társadalmakban még jóval a kereszténység előtt megjelent az agresszió fékezésére szolgáló módszerek rendszere – a jog. Az élet szövevényessége azonban a mai napig is túlságosan bonyolultnak bizonyul ahhoz, hogy a jog minden létező helyzetre kitérhessen, s ez különösen a mulasztások területére vonatkozik. Más ok miatt sem elég eredményes a jog működése – a törvény megléte nem képes kiváltani a vétkes belső változását, ami megvédene őt attól, hogy vétkébe visszaessen. A rossz visszafizetéséről szóló résznél Jézus megemlíti a „szemet szemért” elvet – itt a fékező mechanizmus a büntetés. A földi igazságszolgáltatás alapja a bűn és a büntetés elválaszthatatlansága. Világos hát, hogy amennyiben a bűnt elkövetik, de ez nem válik nyilvánossá, elmarad a büntetés, és az igazságosság elve megsérül. Éppen ezért Jézus az egész kérdést egészen más megvilágításba helyezi – egyértelműen a haraglánc megszakítására ösztönöz. Nem söpri félre a földi igazságszolgáltatást (hisz a társadalmi életben minden tökéletlensége mellett mégiscsak nélkülözhetetlen), s nem is csak egyszerűen elodázza (majd az Atya mindenkinek igazságot szolgáltat), hanem megmutatja, hogy egyedül a haraglánc megszakítása vezethet el a megbocsátáshoz, a változáshoz, a világ sebeinek gyógyításához. Ez egyértelműen azt jelenti, hogy az áldozat szerepét kell vállalni és végig csinálni. És ez benne a nehéz. De így Jézus munkatársai leszünk. Bár fontos a földi igazságszolgáltatás, s a felelősségre vonás elválaszthatatlansága, az élet számos helyzetében csak a rossz elszenvedésével tudunk hozzájárulni a világ megváltoztatásához. Ez az, amit nagyon nehéz megértetni a ránkbízottakkal, de a személyes példánk értéke nagyon tanulságos lehet.

III. A konfliktusok oldása:

[Szentírási részlet: a testvéri feddés (Mt 18,15-18); vakmerő ítélet (Mt 7,1-5; Lk 6,37-43); a bűnre csábítás (Mt 18,6-10; Mk 9,42-27); a házasságtörő asszony (Jn 8,1-11)]

Egymás épülésére és egymás nevelésére vagyunk rendelve. A jó, éles szemű nevelő sokszor igen értékes észrevételre tesz szert a gyerekekkel való foglalkozáskor, s azok az ő épülésére, a saját önnevelésére is alkalmat adnak neki. Amikor valamit szóvá kell tennünk, soha ne tegyük mások előtt, hanem mindig négyszemközt. Más gyerekek jelenléte nem erősíti, hanem gyengíti a rendreutasítás eredményességét, s teljesen lehetetlenné teszi a magába szállást. A négyszemközti beszélgetésnek az is lehet az előnye, hogy a gyerek könyebben megnyílik előttünk, és jobban megértjük, mit miért tesz. Figyeljük meg a testvéri feddésről szóló jézusi tanítást, közelebbről a műveletek sorrendjét – hát nem fordítva szokott lenni ez az életben?

Ha rá akarunk mutatni cselekedetének helytelen voltára, csak azt szabad megítélni, amit tett, viszont soha ne ítéljük el őt magát. Amikor a magatartásáról beszélgetünk vele, ne csak arról essék szó, amiben vétkes vagy gyenge, hanem arról is, amiben jó. Minden konfliktushelyzetből keressünk valami pozitív kiutat, valami helyes irányt. Biztassuk a jóra és keressünk példát arra, amikor jó volt, hisz tudott és tud is jó lenni! Végül – a gyerekek mindig valamennyire utánozzák a nevelőiket, mert ez biztonságot és az erő érzését adja nekik. Éppen ezért a nevelő soha nem felejtheti el azt a pedagógiai elvet, miszerint semmi nem nevel olyan jól, mint a személyes példa. Ez minden nevelő legnagyobb felelőssége. Nem hagyhatjuk tehát abba az önnevelésünket, amiben a legjobb eszköz a mindennapi önvizsgálat, az examen.

IV. A szolgálat

[Szentírási részlet: a tanítványok versengése (Mk 9,33-35); Zebedeus fiai (Mt 20,20-28); a lábmosás (Jn 13,1-17); tanítás az alázatosságról (Lk 22,24-27)]

A többieket vezetni – ez bizony mindig az önzésünket is hizlalja. Esetleg többre tartjuk magunkat, mint amennyire indokolt volna. Szót fogadnak nekünk. Bizonyára mindig igazunk van. Utánozzák a viselkedésünket. Biztosan példásan élünk. Komoly csapdák ezek, s ha nem vigyázunk, egocentrikus, önimádó és zsarnok nevelők leszünk. Ebben segít az alázatosság gyakorlása – nem én vagyok az első. Szolgálnom kell ezt a közösséget, amely nem értem van, hanem én vagyok érte. Ily módon a csoportban elfoglalt helyem egyszerre első és utolsó. Első vagyok a megbocsátásban, a szeretetteljes bánásmódban, első vagyok olyan értelemben is, hogy felelősséggel tartozom a csoportért. De utolsó vagyok a szabad ülőhelyhez, a repetához való jogban. Utoljára fekszem le aludni, utolsónak hagyom el a helyiséget, és még összeszedem a megmaradt szemetet. Ez néha felér egy lábmosással. Amíg velük vagyok – addig értük vagyok.

[Szó szerinti forrás: Vezetőképző programfüzet]

B) Most pedig essék pár szó a második típusú vezetőképző programjáról. Címe:

Értékek – Konfliktus – Csoportvezetés

Ez a képzési program sokkal gyakorlatiasabb, és nem lehet róla úgy beszélni, mint az előzőről, mely sokkal inkább az elméletre mutat rá. Ezért inkább egy összefoglaló írásra törekszünk:

I. Az értékekről:

Ebben a blokkban több pontra fektettünk nagy hangsúlyt. Legelsősorban az önismeret elmélyítésére, melyre elveink szerint és eddig szerzett tapasztalataink alapján is hatalmas szükség van, hisz pedagógiailag lehet akármilyen felkészült egy csoportvezető, ha önmagát nem ismeri eléggé, nincs tisztában egészen pontosan az érzelmeivel, ill. a különböző külső vagy belső ingerekre adott reakcióival, akkor az általa vezetett csoport tagjai sem fognak teljesen kiigazodni rajta, nem beszélve azokról a vezetőtársakról, akik körbeveszik. Tudjuk jól, csupán ettől az egy ponttól rengeteg minden áll vagy bukik. Ezért is az első programblokk több önismereti játék eljátszásáról, megtanulásáról, ill. önismereti tesztek kitöltéséről szólt, majd pedig mindezek részletes megbeszéléséről, és leginkább az önismeret fontosságának tudatosításáról.

Az önismeret fontosságából adódik számunkra az önbecsülés szükségszerűsége is. Ha a vezető nem becsüli önmaga képességeit, a határozottsága sem elegendő valószínűleg ahhoz, hogy minden igényt kielégítően vezesse a rábízottakat. Ezért ezen a vezetőképzőnkön egy külön erre szánt egyszerű tesztet is kitöltettünk a résztvevőkkel a következő könnyűnek tűnő kérdésekkel: „Írj fel a lapra magadnak egy életmottót. Ezután írj magadról legalább 5 rossz tulajdonságot, ha megvagy, írj legalább 5 jó tulajdonságot”. A teszt igen egyszerűnek és könnyűnek tűnt, holott sok embernek koránt sem volt az. Sajnos a mai világban sokan nem kapnak visszajelzést jó tulajdonságaikról, előnyeikről. Inkább csak a hátrányos tulajdonságaikat hangsúlyozzák, így ezeknek az embereknek komoly erőfeszítésükbe került összeszedni magukról az 5 előnyös képességet, míg az 5 rossz tulajdonságukat sokkal gyorsabban le tudták írni. A Szentjánosbogár pedagógiájának egyébként egyik leginkább hangsúlyozott pedagógiai alapelve többek között az, hogy egymásban igyekezzünk leginkább csak a jót észrevenni, és ezt az illető felé jelezzük is vissza. (Szerencsére ezt nem egy utasításként fogják fel a közösség tagjai, hanem alaphangulata minden programnak.)

A másik nagy nevelési alapelvünk is ebből adódik, miszerint nálunk nincs büntetés, vagy egyéb fenyítés, főleg nem fizikai. (Természetesen ez nem azt jelenti, hogy szó nélkül, szabadon hagyjuk cselekedni a vezetetteket.) Hozzánk a legtöbb gyerek, fiatal (70-80%) általában jól nevelő szülőktől jön, rendes családi körülményekkel a háta mögött, de vannak olyanok is, akik már nem mondhatják el mindezt magukról. Leginkább ezekkel a gyerekekkel vannak olyan tapasztalataink, amelyekre az iskolában, vagy több más gyermekekkel foglalkozó közösségben általában rájuk sütnék a „rossz” jelzőt. Mi úgy hisszük, hogy ezeknek az embereknek leginkább az a problémájuk, hogy nem figyelnek rájuk eléggé sem az iskolában, de ami még aggasztóbb, hogy otthon sem, és éppen ez a helyzet hozza ki belőlük azt az elevenséget, melyet általánosságban „rosszaságnak” neveznek, de mellyel igazából csak magukra akarják vonni a figyelmet. Ennek megelőzésére érdemesnek tartjuk az egyik vezetőnek (két vezető van egy csoportban) félrevonulnia az adott gyermekkel és beszélgetni vele. Hagyni, hogy kibeszélje magát: az otthoni, ill. az esetleges érzelmi problémáit, vagy amit csak szeretne. Ilyenkor látja a gyermek, hogy itt anélkül is foglalkoznak vele, hogy ő ezt kiharcolná. Persze nem csak ezekkel a gyerekekkel járunk el ily módon: minden új vezetőnek felhívjuk rá a figyelmét, hogy az egy hetes tábor alatt minden vezetettjének adjon magából minimum 10-20 percet, amikor csak az övé a vezető, aki akkor csakis rá figyel.

(Hasznos megemlíteni, hogy a közösség egyik szociológia szakos vezetője házi feladatául kapta, hogy készítsen felmérést óvodás gyermekek között. Ő a következő egyszerű kérdést találta ki nekik: „Mit gondolsz, milyen gyerek vagy? Rossz, vagy jó?” A gyerekeknek pedig több mint 70%-a teljesen természetes módon vágta rá a következő választ: „rossz”. Érdekes feltennünk a kérdést: Honnan tudja? Valószínűleg már többször a fejéhez vágták. A mi alapelvünk ebben a kérdésben pedig: „a gyerek nem rossz, csak eleven”.)

II. A konfliktusról:

Természetesen a csoportvezetés a rengeteg hálás velejárójával együtt konfliktusokkal is jár. De ettől nem szabad megijedni, hisz a konfliktus velejárója az életnek. Nem vagyunk egyformák, hála Istennek! Elsőre talán meglepő ez a kijelentés, de mi úgy gondoljuk, hogy a konfliktusok sokkal több lehetőséget rejtenek magukban, mint gondolnánk. A konfliktus rombolhat és építhet egyszerre. Ezeket az összetűzéseket többféleképpen megoldhatjuk az életben: agresszívan, „nyuszi” módon, vagy asszertíven, azaz segítőkészen, szolgálatkészen, kompromisszum-képesen, és önmagunkat így érvényre juttató módon: „nekem akkor jó, ha mindenkinek jó.” – Erről és ehhez kapcsolódó témákkal foglalkoztunk ebben a blokkban.

Pl. konfliktus keletkezik már rögtön a tábor kezdetén, a csoportba való beosztásoknál. Sokan úgy gondolják, hogy egymás számára idegen gyermekek kapcsolata általában vitával, veszekedéssel, erőfitogtatással, kakaskodással kezdődik. Ez egy játszótéren, vezetők (szülők) figyelme nélkül könnyen be is következhet. Tehát az esetleges konfliktusok elkerülése végett már a tábor elején észnél kell lennie a vezetőnek és erre fel is hívjuk a figyelmét. Hogy konkrét példával szolgáljunk: a táboraink elején a csoporton belül általában nem nagyon ismerik egymást a gyerekek, hisz az egész országból jönnek és ha nem voltak még táborban, vagy nem kérték magukat egy csoportba valamelyik barátjukkal, általában senkit nem ismernek. Így az első nap, mikor a csoport tagjai először látják egymást, teljesen meg vannak szeppenve, érezhető a feszültségük a levegőben. Ezt feloldandó sok ismerkedő és csoportösszetartást segítő játékot gyűjtöttünk össze és játszunk a gyerekekkel. Ez rövid időn belül hat, és általában jó összhangot teremt a gyerekek között. (Problémák inkább egy-két nap múlva jelentkeznek, mikor már elég jól ismerik egymást, és mernek pimaszkodni a másikkal. J)

III. A csoportvezetés:

A program végén szerepjátékokat játszottunk és beszéltünk meg a résztvevőkkel, ahol – igaz rendkívül sarkítottan – de megtapasztalhatták a csoportvezetést. Ez úgy történt, hogy a csoport alakítja a gyermekek csapatát. Mindenki titokban kapott egy szerepet, melyet el kellett játszania. Pl. honvágyad van, fáj a hasad, játszani akarod a kedvenc játékodat, birkózni akarsz a vezetőddel, figyelmesen követed a csoportvezetőd utasításait, segítesz neki a rendrakásban, önkéntes rendőr vagy stb… a csoportvezető szerepe pedig folyamatosan cserélődött. Célja, hogy rendet tegyen a csoportban, megoldja a csoport adott problémáját vagy az egyénét a csoporton belül.

Röviden és nem részletezve, nagyjából ez teszi ki a 2. képzési módszerünk programját.

[Segédanyag: Vezetőképző programfüzet]

C) Harmadik képzési módszerünk, melyet a már legalább 1 tábori tapasztalattal rendelkező vezetőinknek találtunk ki, a következő frappáns címet viseli:

Bugyogtatás

Ez a program két nagy blokkból áll.

Az elsőt egy idősebb, több „bogártapasztalattal” rendelkező vezető tartja a résztvevőknek.

I. Beszélgetésvezetés:

Mindenek előtt nagyon fontos kihangsúlyoznunk a közösség egyik központi tulajdonságát, mégpedig a játék-centrikusságot. Rengeteg (pontosan 338 db) játékunk van, melyeket alkalmazhatóságuk szempontjából csoportosítottunk az ún. Játékoskönyvben (de ezen kívül is van még jó pár, melyeket a könyv kiadása után fedeztünk fel vagy találtunk ki.) A jó csoportvezető igyekszik úgy megválasztani a beszélgetés előtt, közben és után eljátszandó játékokat, hogy az passzoljon a beszélgetés témájához. Ennek megérzésére viszont már szükség van minimális vezetési tapasztalatokra, ezért az első blokk egy olyan csoportfoglalkozást tartalmaz, amelyen közös beszélgetés keretében igyekszünk elsajátítani a jó játék kiválasztás, majd az abból való beszélgetéskezdeményezés módszerét. Ezt azért tartjuk rendkívül fontosnak, hogy a gyerekek ne érezzék úgy, hogy „in medias res” belecsapunk a téma közepébe, hanem szépen rávezetjük őket a beszélgetés tárgyára, azaz a játékból lehetőség szerint észrevétlenül átfolyunk a beszélgetésbe.

Hogy ennek a módszernek a szükségességét egy példával is modellezzük, vegyük a 2004-es gyermektáborok csütörtöki napját, ahol a gyerekekkel egy mély, nehéz, szélsőséges, szinte már tabunak számító témáról beszélgettünk, a halálról. Mivel nehéz anyag – hisz mély sebeket is feltéphet – nem is kezdtük rögtön a téma közepébe vágásával, hanem a halállal összeegyeztethető játékokat játszottunk. Olyanokat, amikben ki lehetett esni és csak „egy életünk” van (különlegesebb, ritkán játszott, bonyolultabb szabályrendszerű kidobók, fogók stb…) Majd pedig ezt összehoztuk a halállal: „Milyen érzés volt kiesni? Tudni azt, hogy már nem térhetsz vissza, hisz csak egyszer játszottuk el a játékot? Milyen érzés kívülről figyelni a még játszókat, drukkolni valakinek?!” (Ha valaki úgy alakította a beszélgetést, akár a számítógépes játékokat is bele tudta venni, ahol köztudottan több életünk is lehet…)

(A halál téma talán az egyik legszélsőségesebb beszélgetési témakör, de ebből is látszik, hogy bármilyen más témához is remekül alkalmazhatók a legkülönfélébb, jól kiválasztott játékok, amelyekből ki lehet indulni.)

...Ha pedig a gyerekek unni kezdik a beszélgetést, nyugodtan félbe lehet szakítani a téma kibeszélését egy-egy koncentrációt elősegítő vagy éppen feszültségoldó játékkal. Az eszmecserét pedig a levezető játékainkkal tudjuk jól lezárni. Esetleg a társalgás végén a megbeszéltek tükrében újra végig lehet játszani az első játékokat. De ez már mind a helyzettől függ…

II. Bugyogtatás:

A program második blokkja pedig maga a bugyogtatás. Egy tapasztalatcsere, melyen a vezetők csoportja már önállóan, egy moderátorral folytat kerekasztal-beszélgetést, melyen az egyes vezetők által vezetett csoportokban felbukkant és általa nehezen vagy egyáltalán nem megoldott problémákat soroljuk fel és beszéljük meg közösen. Ki mit tett volna az adott vezető helyében? Hogyan oldotta volna meg ő maga a problémát?

Az első, második és harmadik képzési módszer mellett közös programja volt a képzőnek Tereza Worowska előadása is a Bogár-pedagógiáról, melynek a legfontosabb részei a következő pontokban foglalhatók össze röviden: (nem prioritási sorrendben)

Szeretetben, feltétlen elfogadásban részesíteni mindenkit.

Legfőképpen a jót észrevenni a másikban, azt kihangsúlyozni, sokat dicsérni.

Közösségre nevelés. Annak a tudatosítása a mindennapi életben, hogy az ember közösségi lény. Mindeközben figyelemmel lenni az egyedi, belső értékekre, talentumokra is.

A vezetés rang, de félreérthető: ezzel nem uralkodunk, hanem szolgálunk.

A kisbogár nem ér kevesebbet, mint mi. Csak kevesebb tapasztalata van, és mi vagyunk a felelősök érte. Ezért ha utasítjuk, az csakis az ő testi-lelki-mentális épsége, illetve a csapata miatt történhet. Önmagunkért nem!

A gyerekekért mindent! Ha vezetést vállalunk, a ránk bízottakra 100%-osan figyel(j)ünk! Ők az elsők mindenben, akik bármikor bármilyen ügyben fordulhatnak vezetőikhez.

Nincs retorzió! Csak következetes fegyelmezés. Nem a másik rosszból való kiemelése, hanem a belátás elérése a célunk, hogy aztán a segítségünkkel az egyén maga oldja meg a problémát és válassza meg a jóvátétel módját.

Mindennapi kereszténységre formálás:  A hittantól abban különbözik a Bogár, hogy mi nem a teológiai tudás átadását helyezzük előtérbe, hanem sokkal inkább annak megtapasztaltatása a célunk, hogy az iskolai hittanórán tanított keresztény értékrendet hogyan élhetjük meg a vasárnapi templomba járáson kívül akár „szerda délután négykor is” játék közben, az étkezésnél, a közösségi életben, a beszélgetésekben, az iskolában, a munkahelyen stb… Tehát mindennap, minden percben.

Felelősségre nevelés, felelősségre ébresztés: Legyen a vezetett akár gyermek, kamasz, ifi vagy szenior. Célunk annak a tudatosítása, hogy a saját életéért mindenki saját maga felel, hogy a cselekedet magában hordozza a következmény csíráját.

Nemzedéki árkok betemetése: Nem fontos a kor. Minden probléma nélkül lehet barátság két generáció (pl. vezető és vezetett) között. Így nálunk mindenki tegeződik mindenkivel. A korkülönbség egy kapcsolatban gazdagíthatja a résztvevőket, és nem teszi lehetetlenné az emberi közelséget.

A gyerekek nyelvének „felsőfokú, tárgyalóképes” ismeretére törekszünk.

A személyes Isten-kép kialakításának és formálásának fontossága, ennek kiemelése és előtérbe helyezése. Fontos tudni, hogy milyen Isten-kép él bennünk, hisz a vezető – még akár akaratlanul is – példaképe a vezetettnek, és amilyen az ő Isten-képe, tapasztalatunk szerint sokszor a hozzáállása is hasonló lesz a gyerekekhez és magához a vezetéshez is.

Hitépítés: Programjainkon szinte mindennaposak a misék. Ezt kívülállók többször sokallják és a fiatalok is megijednek tőle eleinte. De a bogár misék egyik jellegzetessége az interaktivitás és a különleges bogaras hangulat, ami miatt egyáltalán nem megterhelők, és unalmasnak semmiképp nem mondhatók ezek a szentmisék.

Mindenki tiszta lappal, maximális bizalommal indul.

Feladatadás-vállalás: Ha feladatot vállal valaki, kap, és segítséget is hozzá, amennyit igényel. Ugyanis mindenki akkor érzi magát igazából egy közösség tagjának, ha részt vállalhat annak továbbépítésében, kialakításában.

A kreativitás fejlesztése: Az egyoldalú intellektuális kép ellensúlyozása a személyiség más, elrejtett kincseivel. Ezt szolgálja az IrZen (Irodalmi és Zenei est) a táborokban és a bálokon, ahol mindenki előadhat bármit, amit csak tud és szeretne: vers, dal, hangszeres játék, tánc, színészi képesség stb… De erre lett kitalálva a – már több helyszínen is megrendezett – Bogár Múzeum is, melyen mindenki bemutathatja bármilyen kézügyességét és kreativitását feltételező művét.

Az élménynyújtás fontossága: A legnagyobb érzelmi töltet az élmény. Adj és szerezz jó élményt minden programon! Egy jó élmény segít kitartani a jóban egyedül is, illetve visszatérésre ösztönöz.

Ami szeretetet itt kapsz, ne tartsd magadnál, add tovább és vidd haza magaddal, vagy bármerre, amerre jársz a világban! Ez a mi missziós szerepünk. A Szentjánosbogár-közösségbe tartozni már egy életmódot is feltételez. Ezt ne csak a táborokban éljük, hanem minden nap!

+1. A tábori szórakozás este csak a végső, kiérdemelt jutalmunk, ha minden OK.

Nagyjából összefoglalva ezek a képzési módszerek tették ki a vezetőképző programját. De sosem szabad elfelejtenünk, hogy vezető soha nincs „kész”! Mindnyájan – a legöregebbjeink is – amatőrök vagyunk, ezért tisztában kell lennünk azzal, hogy folyamatosan képeznünk kell magunkat. Ezt minden évben nyár végén tettük meg az ún. Konditáborokban, amelyeknek később Ősbogártábor, majd Szeniortábor lett a neve.

Bár a bogárstruktúra sokat változik mostanában (a megtapasztalt szükség szerint), az Ősbogár továbbképzési formája biztosan megmarad, mely a 2005-ös évben először megrendezett Szeniortábor keretein belül folytatódott… bízva benne, hogy a Szentjánosbogarat még sok-sok évig viszi előre a vezetők közössége, és általuk maga a Szentjánosbogár társadalom.

ifj. Gyorgyovich Miklós