A tanítás tényezői
Sokat beszéltünk már a közösségteremtés különböző eszközeiről, de konkrétan magáról a tanításról, valamilyen ismeretanyag átadásának a lehetőségeiről még nem ejtettünk szót, pedig sok kisközösségben épp egyfajta tudásanyag átadásán van a hangsúly – mindenhol eltérő mértékben. Van, ahol csupán a közösségi élmény megtapasztalása kimeríti a csoport (vagy a vezető) elvárásait, de ha rendszeres vagy csak alkalmankénti előadásra, tudásátadásra készülünk, nem árt egy-két szempontot figyelembe venni.
Változatosság!
Mindenekelőtt szögezzük le, hogy az iskolában jól megszokott előadásmódot még a legtürelmesebb csoport sem viseli egykönnyen, hisz nem, vagy alig kapnak közösségi élményt, amiért elvileg együtt vannak. Tehát ezt a módot lehetőleg töröljük a felmerülő lehetőségeink közül. (Kivétel persze, ha előadót hívunk, akit meghallgatva beszélgetést kezdeményezünk az adott témáról.) A kreativitáshoz viszont időt kell hagynunk magunknak, hogy szabadon szárnyalhassanak a gondolataink, újabb ötleteink támadjanak arról, hányféle módon lennénk képesek egy gondolatot átadni. Mindemellett érdemes megfigyelni más vezetőket, tanárokat is, akik alternatív megoldásokat választanak. Ez nem „lopás”, főként, ha megkérjük az adott vezetőt, magyarázza el a módszereit.
Tágítsuk a témaköröket!
Egy lelkipásztorral esett meg a következő: a diákmisén előre ültette a gyerekeket, és föltett nekik egy találós kérdést: „Szürke, lompos farka van, télire makkot gyűjt, és a fán futkos. Mi az?” Hosszabb szünet után az egyik gyermek feltette a kezét és lassan megszólalt: „Tudom, hogy Jézus a helyes válasz, de nekem inkább a mókus jutott az eszembe.” Talán egyértelmű, miről van szó. Már-már előre kiszámítható, hogy egy vallásos közösségben miről kell szólnia a „hittanos” résznek. Ne feledkezzünk meg ezekről se, de néha nem árt elővenni hasonlóan fontos, az életünkhöz nélkülözhetetlen témákat is.
A tapasztalat jobb!
Edgar Dale (oktatáskutató) tapasztalati tanulásról szóló tanulmányában egy igen érdekes kutatásáról számol be. Szerinte egy átlagos ember a szóban vagy írásban kapott információknak mindössze 5-10 százalékát jegyzi meg. A média (például egy film) 25 százalékos teljesítményre képes. A szerepjáték útján történő tanulás 40-60 százalékra emeli a befogadás mértékét. A legjobb, 80-90 százalékos teljesítményt pedig a téma saját bőrünkön való megtapasztalása nyújtja. Ha eddigi tapasztalatainkat is figyelembe véve őszintén végiggondoljuk Dale kijelentéseit, bizonyítani sem kell, hogy a kutató nem jár messze az igazságtól.
– Például ha megtehetjük, akkor ne csak beszélgessünk a környezetvédelem fontosságáról. Annál sokkal többet kap a közösség, ha egy szabadnapon együtt kimegyünk a környező erdőbe vagy parkba, és gumikesztyűkkel, zsákokkal felszerelkezve megtisztítunk egy területet. (Mellesleg hatalmas buli és közösségi élmény!)
– Többet segít, ha alkalmanként nem csak felolvassuk az adott bibliai részt és beszélgetünk róla. Az élmény mellett sokkal többet tanulunk abból, ha el is játsszuk a felolvasott jeleneteket. Tanulságos beszélgetés alakulhat ki a végén már csak abból is, ha ketten teljesen más hangsúllyal, más értelmezéssel mondták egy-egy szereplő szövegét.
– De ugyanígy hasznosabb az is, ha nem csak szóban tárgyaljuk meg a világban tapasztalható igazságtalan szociális helyzetet, az éhínséget, a háborúkat, hanem megdöbbentő filmeket nézünk meg együtt például egy missziós csoportról, akik lépnek is a probléma visszaszorítása érdekében. A vizuális élménytől sokkal felelősebbnek érzi magát az ember, hogy tegyen valamit egy adott társadalmi gond megoldásáért.
– Ha valamiért mégis csupán szóbeli előadásra/beszélgetésre van lehetőségünk, érdemes lehet papírt és tollat elővetetni a hallgatósággal, de nem az előadás jegyzeteléséhez, hiszen a tagok legtöbbje soha többé nem fogja azt elővenni. Inkább válaszoljanak maguknak három kérdésre: 1. Mit éreztél az előadás/beszélgetés alatt? 2. Mit tanultál az elhangzottakból? 3. A tanultakat felhasználva mit fogsz tenni ezután? Így valószínűleg nagyobb eséllyel gondolkodnak el majd azon, hogy min kellene változtatniuk az életvitelükben.
Kibontakoztatás
Nem csak mi, ők is lehetnek kreatívak. Sok emberben ott feszül az önkifejezés vágya és a tehetségük is hozzá. Hagyjuk tehát a gyerekeket is kibontakozni! Szervezhetünk nekik erre külön rendezvényt is, akár csak a templomban: kiállítást a képzőművészet felé húzóknak (akik a maguk módján rajzolják meg, öntik formába az adott témát), vagy előadást azoknak, akiket színészi, szavaló, költői vagy írói vénával, esetleg szép hanggal áldott meg az Isten.
Mese
Figyeljük meg, Jézus is hányszor tanított inkább példabeszédekkel, mint előadással! Egy tanulságos mese csattanója sokkal többet is ér egy (szerintünk nagyon hasznos) tíz-húszperces monológnál.
A tárház tehát hatalmas, csak ki kell nyitni az ajtaját! Jó munkát hozzá!
ifj. Gyorgyovich Miklós
A cikket Jim Burns: Ifjúságépítők c. könyve (Új Remény Alapítvány, 2005) segítségével írtam |