Az alábbi kiegészítő történet segíthet részletesebben megtanulni a Jézus halála utáni eseményeket. Esetleg el is játszható színdarabként:

…

– Szomjúhozom.

Valaki az ott álldogálók közül egy szivacsot megtöltött ecettel és nádszálra fűzve fölnyújtotta Jézus szájába. De a többiek azt mondták:

– Hagyd, lássuk, eljön-e Illés, hogy megszabadítsa!

Jézus pedig ismét nagyot kiáltott és kilehelte lelkét.

Ekkor a templom kárpitja felülről az aljáig meghasadt, a föld megindult, és a kősziklák megrepedeztek. A százados pedig, és akik vele őrizték Jézust, a földindulástól megrémültek és azt mondták:

– Bizony, Isten Fia volt ez!

És az egész sokaság, amely nézdelődni ment oda, látva mindazt, ami történt, mellét verve megtért…

A főpapok pedig, hogy a testek szombaton a keresztfán ne maradjanak, miután péntek volt, és a rákövetkező szombat nagy ünnep, kérték Pilátust, hogy törjék meg azoknak a lábszárait és vegyék le a három testet. Eljöttek azért a vitézek és megtörték az első lábszárait és a másik lator lábszárait is. Mikor pedig Jézushoz értek és látták, hogy már halott, az ő lábszárait, nem törték meg, hanem az egyik vitéz dárdával döfte meg az oldalát, ahonnan vér és víz folyt ki.

Ezek után pedig arimathiai József – aki Jézus tanítványa volt, de csak titokban, a főpapoktól való félelemből – arra kérte Pilátust, hogy kivehesse Jézus testét. Pilátus megengedte. Arimathiai József elment hát és levette Jézus testét.

Eljött Nikodémus is, aki éjszaka ment Jézushoz, és mirhából és áloéból való kenetet hozott, mintegy száz fontot. Vették tehát Jézus testét, begön­gyölték lepedőkbe, illatos szerekkel együtt, amint a zsidóknál szokás temetni. Azon a helyen pedig, ahol megfeszítették, volt egy kert és a kertben egy új sír, amelybe még nem helyeztek senkit sem. A zsidók péntekje miatt, mivel a sír közel volt, abba helyezték Jézust.

A péntekre következő napon a főpapok és a farizeusok összegyűltek Pilátusnál és a következőkre kérték:

– Uram, emlékszünk, hogy ez az ember még életében azt mondta: Harmad­napra föltámadok. Parancsold meg azért, hogy őrizzék a sírt harmadnapig, nehogy a tanítványai odamenjenek éjjel, ellopják őt, és azt mondják a népnek: feltámadott a halálból.

Pilátus azt felelte nekik:

– Van őrségetek: menjetek, őriztessétek, ahogy tudjátok.

Ők pedig elmentek, a sírt őrizet alá helyezték, és a követ lepecsételtették az őrséggel.

A szombatra következő napon pedig, a hét első napján, jó reggel, félig még sötétben, Mária Magdolna odament a sírhoz és látta, hogy valaki elhengerítette róla a követ. Elfutott hát Simon Péterhez és Jánoshoz és megmondta nekik:

– Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hova tették őt.

Ketten együtt futottak a sírhoz, lehajoltak és látták a lepedőket. Simon Péter be is ment a sírba, ott látta a lepedőket, de a keszkenő, ami Jézus fején volt, nem volt együtt a lepedőkkel, hanem összegöngyölítve egy más helyen. Visszamentek a többiekhez, hírül adni, mi történt. Mária Magdolna pedig ott maradt sírva a sírnál. Sírás közben azonban behajolt a sírba és két angyalt látott fehér ruhában ülni, egyiket fejtől, másikat lábtól, ahol Jézus teste feküdt volt. És így szóltak hozzá:

– Miért keresitek holtak között az élőt? – és mikor Mária Magdolna tovább sírt, azt kérdezték tőle: – Asszony, miért sírsz?

Mária Magdolna azt felelte:

– Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették őt.

Közben hátra fordult és látta Jézust ott állni, de nem tudta, hogy Jézus az. Aki azt kérdezte tőle:

– Asszony, mit sírsz? Kit keresel?

Mária Magdolna azt gondolta, hogy a kertész az, ezért megkérdezte tőle:

– Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nekem, hova tetted, és én elviszem őt.

Jézus így szólt a szokott hangján:

– Mária!

Mária Magdolna megfordult és csak akkor kiáltott fel:

– Mester!

De Jézus azt mondta neki:

– Ne illess engem, mert nem mentem még fel az én Atyámhoz, hanem menj el az én atyámfiaihoz és mondd nekik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, és az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.

Mária Magdolna elment hát a tanítványokhoz és hirdette, hogy látta az Urat, és hogy az mit mondott neki. Mikor beesteledett azon a napon, a hét első napján, és a zsidóktól való félelem miatt zárva voltak az ajtók, ahol összegyűltek a tanítványok, belépett Jézus, megállt középen és így szólt hozzájuk:

– Békesség nektek! – és e szavakkal megmutatta nekik a kezeit és az oldalát, és örvendeztek a tanítványok, hogy újra látják az Urat, Jézus pedig ismét azt mondta: – Békesség nektek! Amiként engem küldött az Atya, én is úgy küldelek titeket. – És e szavak után rájuk lehelt és azt mondta nekik: – Vegyétek a Szent Lelket!

Egyik a tizenkettő közül, Tamás, nem volt köztük, amikor eljött hozzájuk Jézus. Ezért a többi tanítvány megmondta neki:

– Láttuk az Urat.

De ő azt felelte:

– Ha nem látom az ő kezén a szögek helyeit és be nem bocsátom ujjaimat a szögek helyébe és a kezemet be nem bocsátom az ő oldalába, semmiképpen el nem hiszem.

Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok, Tamás is velük. Noha az ajtó ismét zárva volt, ismét belépett Jézus, megállt középen és így szólt:

– Békesség nektek! – aztán így beszélt Tamáshoz: – Hozd ide a te ujjadat és nézd meg az én kezemet, és bocsásd a kezedet az oldalamba és ne légy hitetlen, hanem higgy.

Tamás így kiáltott:

– Én Uram, én Istenem!

Jézus így szólt hozzá:

– Mivelhogy láttál engem, Tamás, hittél: de boldogok, akik nem látnak és mégis hisznek.

Aztán a tanítványokhoz fordult:

– Ti pedig menjetek és tegyetek tanítványommá minden népeket és keresz­teljétek meg őket az Atya, a Fiú és a Szent Lélek nevében!