Különleges esetek 2.
Az előző hónapban elkezdtük a kiscsoportokban gyakran előforduló magatartásminták jellemzését, és esetleges módozatokat kerestünk azok kezelésére. Ebben a hónapban folytatjuk a sort. Ismét le szeretném szögezni, hogy a felsorolt minták csak szélsőséges esetek. Általában ennél kisebb mértékben és más mintákkal vegyesen jelentkeznek egy-egy ember vonatkozásában.
A csoport bohóca
Sok csoport büszkélkedhet saját „humoristával”, és ez nem is baj. Sőt, jó esetben csak színesíti a csoportot, ha nem önző módon poénkodik, azzal a céllal, hogy kizárólag ő legyen mindig a középpontban. Majompofákat vág, szórja a poénjait, utánoz másokat, és egyáltalán, adottsága, hogy másokat megnevettet, ami egészséges mértékben kell is a jó hangulathoz. Csak éppen vannak pillanatok, amikor úgy tűnik, másra nem is képes. Ez fárasztó és idegesítő egy idő után, pláne akkor, mikor éppen valami komoly téma van soron, netán imádkozunk.
Mit tehetünk a csoport bohócával? Nehéz esetnek tűnik, és legtöbb esetben csak csípőből rászólunk, akárhányszor is, vagy kizavarjuk, hogy gondolkodjon el magán. Pedig nem feltétlenül kell büntetni, hiszen általában szeretik és értékelik is a humorát, amelyet – ha tényleg minőségi – nem érdemes elfojtani, elég lehet csak (akár többször is) megbeszélni vele a határokat, esetleg úgy, hogy négyszemközt felkérjük hangulatfelelősnek, és egyeztetjük a szabályokat, ahogy munkatárssal szokás. Ha viszont mestere a komoly témák vagy imák hazavágásának, és éppen elemében van, akkor jól szokott elsülni, ha elsőként neki adjuk meg a szót a beszélgetésben, vagy ha megkérjük, vezesse ő az imát. Ettől talán egy kicsit megkomolyodik. Vagy biztassuk (folyamatosan), hogy színes egyéniségének más oldalát is mutassa meg, akár – ha szükséges – egy kicsit éreztetve vele azt is, hogy lassan kezd unalmassá válni.
A passzív
Akármi történik, soha semmi nem aggasztja. Ha megjelenik, mindig mindennel meg van elégedve, neki minden úgy lesz jó, ahogy van, soha semmit nem változtatna, folyton igent mond mindenre, és semmibe nem avatkozik bele. Általában nincs semmilyen ajánlata arra vonatkozólag, mivel foglalkozzunk legközelebb, vagy arra, hogyan lehetne jobb a klub, esetleg egy programunk, szóval nagyon is híján van a saját ötleteknek. És mindennek a tetejébe még mosolyog is! Amúgy álomgyereknek számít ott, ahol sok a rosszcsont, mert nem kell vele sokat foglalkozni, rászólni, hisz ha nem kérik meg rá, magától nem fog bele semmibe. De azért azt is érezzük nála, hogy ez a passzivitás nem teljesen normális emberi viselkedés, és valamivel mégiscsak be kéne indítani a motort.
Mit tehetünk a passzívval? A célunk egyértelmű: aktivizálni őt. Azt vettem észre, hogy ha „itt és most” megkérem, ossza meg velünk a – sokszor nem létező – véleményét, nem járok nagy sikerrel, és rendkívül boldog vagyok már attól is, ha egy gondolatcsíra előjön belőle. Persze soha ne hagyjuk ki őt a beszélgetésből, mert lehet, hogy egy-egy gondolat mégiscsak kikívánkozik belőle. Az ő esetében inkább – ahogy általában is – a feladatadás volt mindig megoldás. Hogy ő jelentkezzen egy feladatra, azt ne nagyon várjuk, de adjunk neki bátran valami felelősséget igénylőt akkor is, ha húzódozva „nemet” akar rá mondani. Nem kell nagy feladatnak lennie, de érezze, hogy felelősség van a vállán, meg kell oldania azt a kis problémát (például levezényelni egy egyszerű játékot, előimádkozni, de idősebbek csoportjában akár készülhet beszélgetési témával is). És mindig értékeljük a jó tulajdonságait: ritkán vált ki konfliktust…
Az okos
Ő a banda tanult – jó esetben valóban okos – embere. Hozzáértése széleskörű, mindenre van logikusan felépített válasza. Ha nem pusztán csak „okoskodó”, hanem tényleg eszes emberről van szó, akkor gyakran tapasztalhatjuk, hogy visszahúzódik, szűkszavúbb a többiekhez képest. Általában nem is a tettek, inkább az ötletek embere. Ha viszont mégis tettrekész, és a csoport is tiszteli tudásáért, gyakran ő a hangadó vagy főtanácsadó egy problémamegoldás közben (mondjuk egy akadályversenyen).
Lehetőségeink az okossal: Félreértés ne essék, az okos gyerek nem probléma, inkább feladat a vezetőnek kihozni belőle a jobbat, és ezt a talentumát még inkább erősíteni, főként ha a gyerek még nincs tudatában annak, hogy milyen kincset birtokol. Többek között értékeljük őt magát, a véleményét és az ötleteit, vitatkozzunk vele néha egy egészségeset. Az ilyen gyerekek gyakran mértéktartók, hidegvérűek és nagyobb a belső erejük is, aminek a csoport többi tagja is hasznát veheti, akár mint példakép. (Csak túlzásba ne essünk, ne értékeljük többre, mint ami, mert úgy könnyen öntelt lehet, amitől ellenszenvessé válhat.) Visszahúzódó természete miatt viszont éreztessük vele, hogy fontos a csoportban, mert ha nem talál ott szellemi partnert (bennünk vagy másban), illetve nem ismerik el, nem figyelnek rá, lehet, hogy idővel el-elmarad.
ifj. Gyorgyovich Miklós
(az 1996-os ifitábori programfüzet nyomán) |