Szentjánosbogár-klub: A Keszipéntek

Közösségeket bemutató sorozatunk e hónapban kicsit visszafordul a Bogár felé. Sajnos rendkívül kevés bogárklub él még Magyarországon (habár egyre több!), mert központilag egyelőre nem igazán indult be a motor e téren, csupán a tervek szintjén. Ez viszont egy cseppet sem zavarta a Dunakeszin élő szentjánosbogarakat, akik klubjukat önszerveződő módon hozták létre maguknak. Erről a folyamatról és önmagukról ír alábbi cikkében Dénes Marcell, a klub egyik tagja:

Nem is emlékszem pontosan, talán tizenhároméves lehettem, amikor már meglehetősen nagy szükségét éreztem annak, hogy ne csak nyáron, mindössze egy hétig legyek együtt bogarakkal, hanem a tanév közben is tartsam velük a kapcsolatot.

Nem sokat álmodoztam, inkább elkezdtem megvalósítani azt. Nekiálltam, hogy összeszedjem a korombeli bogarakat Dunakeszin. Ebben nem volt különösebben nehéz dolgom, a problémák csupán ott kezdődtek, amikor már csak egy klubvezetőt keresett a csoport. Édesanyám, Tereza is sokat segített, így a klub vezetését ketten (Jankovics Ági és Petukov Geri) vállalták el. A sors viszont úgy hozta, hogy hamarosan Ági helyét Bartha Gabi vette át, majd később a főbogarak szerepét, a Bogár akkori koordinátora, Molnár Janó és – akkor még menyasszonya –, Hódsági Zsófi töltötték be. Már második éve ők a mi szeretett főbogaraink, de sajnálatos módon meg kell majd vállnunk tőlük, hiszen Janó és Zsófi már házasok, és saját házat keresnek maguknak vidéken, tehát elköltöznek.

A Keszipéntek nevet akkor kaptuk meg, amikor a 2005-ös métabajnokságra Janó benevezett minket. Jobb név nem jutott eszébe, újat kitalálni meg már nem volt idelye a csapatnak. A bajnokságot nem nyertük meg, de a név megnyerte magának a csapatot! :)

A klubokon sok mindennel foglalkozunk. Janóéknak jó ötleteik vannak, így sosem unatkozunk. (Hiába, ha valakik ilyen elkötelezett vezetők…) „Nagyokat” imádkozunk – és ebben, az az érzésem, hogy egyre jobbak vagyunk! –, sokat beszélgetünk; van amikor mindenki elmeséli ügyes-bajos dolgait, kiönti a szívét; van mikor komoly beszélgetésbe kezd a társaság. Ekkor olyan gondolatokkal is gazdagodunk egymás részéről, amelyeknek sok hasznát vesszük az életünkben. Sokszor megértünk, vagy esetleg mégjobban megértünk olyan dolgokat, amikről azt hittük, hogy értjük. Többféle szemszögből vizsgálunk meg bizonyos témákat, s nagyon érdekes dolgok szoktak kisülni ezekből a beszélgetésekből. De ezeken kívül mindenféle játékra, valamint métára is akad idő.

Nem lehetünk annyira rossz társaság, mert most már Pestről is járnak le hozzánk bogarak. Veszik a fáradtságot, és az oda-vissza egyórás vonatút mellett előveszik jókedvük maradékát is, hogy jó hangulatban teljék az idő. Sőt, testvérközösségi szövetségbe léptünk már a pilisvörösvári bogárklubbal is, akikkel nagyon jó összefutni néha, és egy-egy napot együtt tölteni velük.

Összességében jól érezzük magunkat, mindannyiunknak nagyon sokat ad mind lelkileg, mind szellemileg ez a közösség. Megtanultunk egymásra figyelni, megismertük egymást, jó és rossz szokásainkat egyaránt. Megtanultunk úgy kommunikálni, hogy ne sértsük vagy bántsuk meg akaratlanul a másikat (s szerintem itt az „akaratlanul”-on van a hangsúly, úgy érzem, hogy ez volt a legnehezebb.)

Egy ilyen közösségben elengedhetetlen tulajdonság a tolerancia. És nem csak másokkal, de önmagunkkal szemben is. Meg kell tanulnunk ugyanúgy elfogadni másokat, mint saját magunkat!

Persze az éremnek két oldala van, semmi sem probléma- és nehézségmentes, így nekünk is voltak kisebb-nagyobb nehézségeink, azonban fontos megjegyezni, hogy ezeket a nehézségeket is el kell fogadnunk, át kell élnünk, hogy értékelni tudjuk a közösség által nyújtott lelki és szellemi ajándékokat!

Dénes Marcell